Végre

Tegnap végre jó napom volt! Találkoztam a barátnőmmel, elmentünk együtt vadulni :D amúgy öregesen. Először a Hold utcai csarnokot kerestük fel amiről nem is tudtam, hogy mennyire szép épület, olyasmi mint a Vámház csarnok, csak kicsiben. Sajnos a tél és a KDNP együttes erővel elintézték, hogy szombaton délután 2 után nem sokkal kihalt volt a hely, minden zárva vagy épp csak nem zártunk még be, de azért egyetek már gyorsan, hadd menjünk haza-hangulatú. Úgyhogy enni ott nem ettünk, legfeljebb szemmel faltuk a gasztroipar legújabb gyöngyszemeit, amiben az volt a jó, hogy sokkal olcsóbban ki lehetett hozni így, mint ha szájjal csináltuk volna. Hehe.
Aztán átsétáltunk a Szabadság tér másik oldalára, ahol - emlékszem - többször is finomakat ettem nyáron egy klassz kis kiülős helyen, ami persze télen (tél van, babám!) nem kiülős és egyáltalán nem tűnt hívogatónak. De sőt.
Akkor átmentünk az Édesmindegybe a Pozsonyi utcába, ez végre egy nagyon kellemes kis hely, elenyészően aprócska hibával, hogy ti. rohadt drága. Én legalábbis erősen sokallom a 800 Ft-ról induló sütiárakat meg azt, hogy több mint 6 ezret kellett fizetni 3 sütiért és valami kis innivalóért. De azért persze jó élmény volt, fogok ilyet csinálni egyedül is (igen, meg fogom tenni, egy életem, egy halálom! és gyalog megyek!).
(És mellékesen otthon, megihletődve az Édesmindegy gombás tarte-jétől, ami azért annyira nem volt elképesztően finom, megcsináltam az én variációmat, mert épp volt otthon gomba és nem tudtam mit kezdeni vele eddig, no de most! És szerintem sokkal finomabb lett mint az inspirációt adó, nagyon meg voltam elégedve vele.)
No de a nap legjobb része az volt, amikor hazavittük a páromat és kettesben még elmentünk vásárolni, majd miután a barátnőm haza szállított még közel egy órát dumáltunk az autójában. Ez volt az egészben a legjobb, komolyan. Valahogy mintha le lettem volna porolva. :) A barátnőm ébresztett rá arra, amit amúgy már tudtam magamtól, de mindig elraktam a tudatom egy elhagyott és változtathatatlannak elkönyvelt, beletörődős szegletébe, hogy én ebben a lakásban, a mostani állapotában sehol nem érzem jól magam. Régen megvolt a kis kuckós helyem a nappaliban, volt egy klassz kis kanapé (amin most alszik a fiam és gyakorlatilag nem kanapé, hanem egy kinyithatós ágy, de összecsukva egy teljesen jó kis kanapé, Helsinki kanapé néven futott annak idején, most a fiam rendes matraccal alszik benne), és a kanapé mellett volt egy olvasólámpa. Meleg is volt a nappaliban, ott van a legnagyobb fűtőtest, szép világos volt. Most meg száműzve lett a kanapé és ezzel együtt az olvasási, lazítási lehetőség egy nagyon hideg fal elé (mögötte a természetesen fűtetlen kamra van, nyitott ablakkal, másik oldala főfal, a kertre) és nincs világosság, egyáltalán. Mert az ablak maradt a fiam szobáján, itt csak pár üvegtégla meg a nyitott ajtó engedi be a fényt. Télen még hervasztóbb mint nyáron. Az állólámpát pedig átszereltem annak idején, megcsináltattam hozzá az új búrát, de nem volt igazán jó helye neki és szerintem ez okozta a halálát is. Megnyekkent a szára, szerintem valaki belerúgott egy jókorát, úgyhogy a lámpabúra maradt, a lámpatest viszont szemétre került.
Az én hálószobám pedig hiába a legnagyobb szoba (erre döbbentett rá a barátnőm) ott sem vagyok szívesen, mert egyrészt nem szívesen ülök egy székre az íróasztal mellé (a fiam elkobozta az ő vacak széke helyett az én szeretett, kényelmes székemet) és hiába a szék amit restauráltam és szépre kárpitoztam, ha nem az asztalhoz való magasságú és a szobámban hideg van. Nem szívesen vagyok ott. Tehát ott a legnagyobb szoba, amit gyakorlatilag csak arra használok, hogy tárolok benne és alszom ott. Pedig a színeit imádom, jó belépni, fincsi, meleg, szép. De mégsem.
És akkor a barátnőm mondta, hogy de hát miért nem dobom ki az íróasztalt? (Egyébként tőle kaptam, valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy nem akaródzik megválni tőle.) És tényleg. Miért is nem? Hiszen csakugyan nem rajzolok már mellette, nem valószínű, hogy fogok valaha, a laptopomat sem ott tartom, a szék meg... hát az mindenre jó, csak belekuporodni nem. Úgyhogy elhatároztam (köszi Ildi!), hogy veszek egy kényelmes fotelt. És esetleg egy aprócska asztalkát, amire a laptopomat, de adott esetben egy tálcát két bögrével is rá tudok tenni. Hogy ha netán vendég jön hozzám, akkor le tudjam ott, nálam ültetni. És minek nekem az a szekrény is? A sok kacatot biztosan el tudnám máshol is helyezni, zömében újságokat tartok benne meg mindenféle varrással, kreatívkodással kapcsolatos dolgokat. Ilyesmik vannak az íróasztalomban is, ezeknek azért kellene helyet találni. És milyen jó volna, ha megcsináltatnám a teraszt is és legalább nyáron ki tudnék oda ülni egyből a szobámból. Kinyitnám az ajtót, jönne be a fény és a meleg, mert még nyáron is hideg az a szoba. Úgyhogy megint vannak tervek.
A kerttel is fogok megint kezdeni valamit, idén tovább rendezem és végleg szét akarom kapni a csúszda maradványát, lenne belőle kis tárolóházikó. És muszáj lesz a térkövezést megcsináltatni, nem állapot ez, hogy térdig sárosan mászok ki s be a kocsiból.
Örök hálám a barátnőmnek, hogy kiráncigált ebből a minden mindegy állapotból, végre azért várom a tavaszt, hogy elkezdhessek rámolgatni.
Azt is elhatároztam, hogy megkérem a fiamat, hogy az ő íróasztalát is vigyük ki a szobájából, még talán módosítom annyiban, hogy lehet, jobb lenne a számítógépasztalát kivinni. Helyet nyerne és a radiátor se lenne annyira eltakarva, adott esetben kényelmesebben tudna valaki nála aludni. Mindenképp nyerne vele szerintem. Majd bevetek mindent, hogy rábeszéljem. :)

Fel kéne ezt a nőt (a barátnőmet) íratni időnként receptre mindenkinek.
De jó nekem, hogy vannak ilyen emberek körülöttem!