Évértékelő

Már, hogy az idei évemet értékelném eddig, a tavalyi rég volt, meg nem is vagyok képes visszaemlékezni, bár arra még tisztán, hogy akartam arról is írni évértékelőt, de ... *lemondó legyintés*.
Szóval idén még valahogy nem sikerült semmi se. Se jól, se sehogy. A betegségből nem tudtam teljesen kilábalni, kedvem még semmihez se nagyon volt, edzeni se nagyon járok el, pedig kéne, de eddig egyszer voltam mindenféle szempontból olyan kondícióban, hogy képes legyek elvonszolni magam. Holott nagyon is jót tesz, érzem én, tudom én. Meg be is vagyok fizetve. :D
Tegnap megint sajnáltam magam, hogy mennyire nincs kedvem semmihez, időnként pedig vannak terveim, de aztán... mint például ma. Elterveztem, hogy elmegyek autót mosatni, tankolni, DM-be, de sőt, akkor már a KÖKI terminálba. Tankoltam is, a mosó épp nem működött, valami üzemzavar volt, a KÖKI felé vezető út egy része le volt zárva, jó, ez nem akkora probléma, mire a KÖKI-be értem, addigra kezdtem rosszul lenni. Melltartót akartam venni, persze amilyet szerettem volna nem volt leértékelve, ami le volt és felpróbáltam az nem állt jól, és akkor már elég rosszul voltam, gyorsan bevettem egy gyógyszert, de nem segített, megvettem még amit akartam, aztán hazafelé már erősen kívántam, hogy ne taccsoljak a kocsiba. Volt már jobb napom is. És valahogy minden napom eddig idén még valamiért félresikerült. Még a zömében jó napokban is volt valami oda nem illő apróság, ami elcseszte. Remélem átfordul ez most már hamarosan, mert nem lesz jó vége. Amúgy is úgy nézek ki, mint akin átment egy úthenger, a KÖKI-ben a Scitec-es kisfiú is megállapította, hogy nagyon be van görcsölve a csuklyás izmom, azt mondta, biztos a hátamban is van egy nagy csomó, mondtam persze, de akkor már nagyon rosszul éreztem magam, mire mondta, hogy ne vegyek mindent a vállamra (hehe) és, hogy mosolyogjak és igyak többet. Hehehehehehehe.

Tegnap azon gondolkodtam, hogy miért nem járok már például sétálni? Régen a férjemmel sokszor mentünk, csak úgy belestünk a házakba, vagy csak egyszerűen mászkáltunk a környéken. Most meg már semmi ilyet nem csinálok, pedig Budán is milyen jó lenne, a Vízivárosban, Krisztinavárosban, mindig is tetszett az a környék. De nem megyek. Jó, egyedül nem akkora élvezet, de például miért nem megyek el egyedül sütizni? Nem értem magamat. El is határoztam, hogy el fogok menni, de aztán valószínűleg az lesz, hogy ilyen hidegben mászkáljon a halál. De hogy magamon kívül ki tud ebből a kedvetlenségből kirángatni, nem tudom. Mi a fene lett velem? Vagy csak annyi, hogy túl messze lakom a belvárostól? Baszki, a nem messze lévő erdőbe is mehetnék sétálni. Miért nem megyek? Boltba se szívesen, sehova se szívesen megyek már. Nem okoz örömet.

Anyám megint pörög... Annyira ismerős ez gyerekkoromból. Csak már nincs pénz amit költhetne. Szegényke. :(