Még SZÉP

Pénzem nincs, kártyám a SZÉP van, rajta mindenféle jutalmakként átutalt összegekkel, meg saját kérésű pénzekkel. Így hát nem volt kérdéses, hogy hova menjünk nyaralni. Belföldre. Sopronba.
Le is foglaltam a szobát, ami családi szoba, hogy ez pontosan mit is jelent, azt nem tudom, remélem nem egy légtérben van a két háló. Hehe.
Egy hétre foglaltam. Két éve ilyenkor egy apartmant béreltem egy hétre Horvátországban, ennek a soproni kis apartmannak(?) a kétharmadáért.
Igaz, oda el is kell utazni. Az ember ne legyen kicsinyes, ha a belföldi turizmus támogatásáról van szó. Kaját úgyse kapunk sem itt, sem ott. Csak az a tenger...

Osztálytalálkozó

Az volt nekünk nemrégiben, sok éves, gimis, konkrét évszámot ne is várjon tőlem senki, még magam sem hiszem el.
Egészen elképesztő volt, hogy lényegesen nem változott senki. Hogy a gesztusok, karakter nem változtak az nem meglepő, de külsőleg sem sokat. Egyáltalán nem rozzant, életbe belefáradt, elhízott és megkeseredett családanyákat láttam, akiket maga alá gyűrt a napi taposómalom (ez képzavar vagy elmegy?), hanem kívánatos, friss, erejük teljében lévő, karrierjük csúcsán álló nőket. Nem mondom, hogy nem volt egy-egy kivétel, de zömében, na.

A sajnálatos kivételek viszont ... mit mondjak... 2 sclerosis multiplex, az egyik lány nem jött el, de róla már huszonéves korában kiderült, nem is tudom, hogy állhat most, a másik lány tolószékben, róla 4 éve derült ki a baj, vagy tán 4 éve ül székben, ez nem volt egyértelmű, nagyon konkrétan utánajárni meg nem volt pofám. Aztán egy műtött mellrák meg két férj halála... Az egyik ugye az enyém, 8 éve, a másik 4 éve. :(

No de. Érdekes volt azért, hogy kit merre sodort az élet, ki, mivel foglalkozik. Az a lány, aki annak idején sugárzóan szexi volt, döglöttek utána a - nem korunkbeli - férfiak most időseket gondoz és kissé(?) szektásan vegán lett.
Aki velem együtt végezte el a lakberendező-képzőt és gyönyörűen rajzolt, aprólékos műgonddal és végtelen kreativitással és sokáig ebből is élt az most sérült gyerekekkel foglalkozik.
Aki annak idején sportolt és nem volt igazán nagy önbizalma, mára túl van a doktorin, egyetemen docens és már neki vannak hallgatói, gyönyörű karriert futott be. Magabiztos, okos, helyén van.
Meg persze volt olyan, aki annak idején is inkább a szépségével és pompás alakjával, sem mint az eszével tudott érvényesülni, ő most is ezt használja, amúgy remekül.
Meg olyan is volt, aki ugyanolyan fárasztó volt mint régen, csak most már hozzászokott, hogy mivel pozícióban van, meg is hallgatják. :)
Meg olyan is, aki a tizenéve történt eseményen siránkozik azóta is, de nem nézett szembe önmagával.

Meg vagyok persze én, aki mindezeket kellő rosszmájúsággal leírom. :)

Megéri

Én írtam meg a fiam adóbevallását. Dolgozott ugyanis két diákszövetkezetnél is, lett valamennyi jövedelme. Nem egetverő. :)
Az adó összege 16 forint 70 fillérre, vagy a csoda tudja mennyire végződött, úgy voltam vele, hogy kerekítési szabályok ide vagy oda, egy forint nem létezik a való életben, fillér még annyira sem, egyszerűen eltekintek a fillérezéstől, 16 forintnál hagyom az adó végét.
Nemrég levelet kapott a fiam a NAV-tól, volt nagy riadalom, mert nem voltunk otthon, be kellett menni érte a postára. Kiderült, hogy kijavították az elszámolást, most már korrekten 17 forintra végződik az adó.
És ezzel foglalkozott valaki, kinyomtatta a papírt, elküldték postán. Ja, amúgy ez az adóösszeg már be van fizetve, a munkáltató előre levonta.

Mit mondhatnék. Megérte.

És akkor

arra gondoltam, hogy aki bűnt követett el, bebizonyosodott róla, annak ne legyenek mindenre kiterjedően védve a személyiségi jogai. Mondjuk a képmásához fűződő jogai igenis sérüljenek. És nem kell jobb körülményeket biztosítani számára a börtönben, mint ahogy kívül a legártatlanabb, ám legpénztelenebbek élnek.
Uff.





Egyébként meg belegondoltam annak a rendőrnek a helyzetébe, aki megalázóan kevés fizetésért üldözi a bűnt, jár lőgyakorlatokra, küzd a papírmunkával, megfelel a felettesei előtt, még egyenruhában is kell bohóckodnia, adott esetben le is lőhetik - manapság nem oly rendkívüli dolog ez - majd bíróság elé juttatja a delikvenst, akiről összeszedte a tárgyi bizonyítékokat, megtalálták nála a pénzt, paripát, fegyvert, majd a bíró a tárgyalás után az illetőt kiengedi.
Ki a fene dolgozna szívesen még egyszer hasonló ügyön? Meg minek is?

Megint blogokról

Van egy blog, többször hivatkoztam már rá több helyen, egy nőgyógyásznő írja, csudálatos és egyben számomra hiteles képet fest a magyar egészségügyről, a nő is szimpatikus, értelmes, élvezetes a stílusa, kedvelem.
Na most ez a nő írja, hogy a 444! c. híroldal milyen nagyon negatív, olvasni se bírja. Az feltűnt, hogy lassan az én érzékenységemet is átüti a mindent átható ocsmány, trágár nyomtatott beszéd, nem is értem, hogy címoldalakon miért szerepel ennyi trágár szó. Az is feltűnt, hogy egy-egy Index, 444! oldal elolvasása után mindig megfogadom, hogy soha többé nem olvasok híreket. De sejtésem szerint ez nem annak köszönhető, hogy negatív, semminek sem örülő, mindent fikázó híroldalak lennének, hanem annak, hogy a mai magyar közélet ilyen. Alig történik valami kedvező aminek örülni lehetne. Úgy kell mazsolázni a hírek közt, hogy végre valamiért lelkesedni lehessen. Pedig próbálok keresni mindig valamit, mert nem szeretnék gyomorfekélyt kapni, de ez embert próbáló feladat.

Érettségi

Pénteken megvolt a ballagás, dagadt a keblem a büszkeségtől, hogy ilyen szép, nagy, erős, aranyos, okos fiam van. Tartottunk "partit" is, étteremben, vettem tortát, finom volt, az ebéd is jó volt, mindenkinek ízlett, maradt egy csomó, haza is hoztunk belőle, két napig ettük :), a hangulat is remek volt, a fiam is boldog volt és elégedett, öröm volt. (Csak én rohantam ebéd után a mosdóba, mert még tartott a bajom, de azóta a vastagbélgyulladás is elmúlt, az élet szép.)

Az érettségit is egész tegnapig örömmámorban töltöttük, a fiam szerint nagyon könnyű volt. Kivéve a törit, mert azután közölte, hogy ha tanult volna, akkor sokkal egyszerűbb lett volna... Nem álltam meg, káromkodtam, mert tényleg csak egész évben, meg az elmúlt hetekben folyamatosan mondtam, hogy esetleg öldöklős játékok helyett és mellett talán lehetne tanulással is foglalkozni, no de ki vagyok én, hogy hallgatni kelljen rám.
Mindegy, csak görbüljön, aztán ha csakugyan tovább akar tanulni, majd még egyszer nekifut.

És még egy a vasárnapi zárvatartásról

Nagyon örülök, hogy eltörölték ezt a lehetetlen törvényt... nem, inkább mégsem halmozom a jelzőket.

Apukám azt mondja, hogy leginkább a piacon - ahonnan ő tud meríteni közvéleménykutatás céljából - azok vannak kiakadva az eltörlésen, akik kimondottan az "öreg néni" csoport tagjaiként írhatók le. Mert, hogy ők nem mennek vásárolni vasárnap, mi a lótusznak kéne nyitva lennie bármilyen boltnak is?
Na most én úgy dolgozom, hogy sokszor szombaton és vasárnap. A gyerek minden nap este 8 felé ér haza, ha valami kellett neki sürgősen, annak a megvásárlása többször megcsúszott egy-egy hetet, mert nem voltunk képesek szombaton együtt elmenni a boltba. Nem kenyérért, azt képes vagyok megoldani otthoni sütéssel, de előfordul a mi családunkban, hogy olykor cipőt veszünk. Hát igen, mink már csak ilyenek vagyunk, de sőt, ruhát is szoktunk vásárolni.
Szóval sajnálom én erősen azokat, akik vasárnap kénytelenek dolgozni, tényleg csak apróságként említem meg, hogy én olyankor is szoktam munkába járni, amikor élő kereskedelmi dolgozó nem, ugyanis időnként be kell jönnöm Szenteste, de sőt, karácsony és szilveszter, meg újév napján is. Ilyen ez a popszakma, kapok pótlékot, örülünk.

De azért lenne egy ötletem. Én például járok vasárnap vásárolni, de soha nem ejtőernyőzöm. Nem kéne megtiltatni azt is? Búvárkodni se szoktam, be lehetne ezt is emelni egy törvénybe, hogy ne is lehessen másnak se. Csak mondjuk szerdánként. 2 és 5 óra között. De lennének még ötleteim.
Amúgy kicsit elgondolkodtam azon, hogy miért olyan Istentől elrugaszkodott dolog vajon plázázni vasárnap délután, pfuj, sokan csinálják, amikor a cukros mázba öltöztetett, nosztalgikus és igazán édes, vaníliaillatúnak ábrázolt Horthy korszakban is vasárnap, amikor még a cselédlányok is kimenőt kaptak, ők is bizony az akkori kor plázáiban töltötték a napot: korzóztak. Kirakatokat nézegettek, fagyit nyaltak, cukrászdába jártak. Ha futotta rá. Kimentek a Városligetbe, megittak egy kávét egy kávéházban a népek, társadalmi életet éltek. A templomban nem lehet egymással beszélgetni, oda nem azért jár az ember, de mi remekül tudtuk a hetet átbeszélni a gyerekekkel plázázás közben, igaz, volt, hogy áldoztunk Mammon oltárán ha sikerült, mondjuk egy cipő vagy egy-egy ruha, netán egy-egy csomag zokni árával, de sokszor a megfelelő darab megtalálása hiányában csak kávéztunk és dumálgattunk. Ahogy a barátnőmmel is szívesen találkozunk az IKEA-ban (óh, jajj), nem azért, mintha folyton szekrénysorokat vásárolnánk, viszont szívesen nézelődünk és iszunk meg ott valamit meg esszük a remek, bár romló színvonalú mandulatortát.