Gázos

Azt mondja a gázszerelő, aki egyébként már kétszer annyiért dolgozik mint néhány évvel ezelőtt az átlag és ezt teljesen normálisnak és elfogadhatónak tartja, no de nem erről akartam írni, szóval azt mondja a gázszerelő, hogy milyen jó, hogy a kerti csapnál tudta kimosni a kazán kormos bigyóját, így legalább nem lett koszos a kád.
Ja, nem. Csak a fürdőszoba köve, vastagon, a WC teteje, a WC maga és a kád. Nem is kellett takarítanom utána csak egy bő fél órát.
De legalább kifizettem neki egy órai munkájáért egy valag pénzt.

Nőnap is megvót, mehetünk haza

Tegnap reggel az egyik nem közeli kollégám Facebookon - sejtésem szerint viccesnek szánva - azzal köszöntötte a nőket, hogy bár tudjuk, hogy a teremtés koronái a férfiak, de ezen a napon elismeri, hogy az élet sava-borsa a nők. Aztán megtekintettem (mint Kim Dzsung Un mikor néz valamit) a Fradi remekbe szabott és azóta az internetről is eltüntetett reklámfilmjét, szóra sem érdemes, de tényleg, legyen elég annyi, hogy a suttyó humornak is van alja, majd a párom köszöntött fel telefonon nőnap alkalmából és mondta, hogy ő nem is tudta, hogy ma nőnap van, csak látja, hogy mindenki virággal közlekedik, megkérdezte hát, hogy mire föl. Akkor gyors megnéztem, hogy 1917 óta ünnepli a világ ezt a napot, Mo-n 1946 óta, szóval a világnak volt majdnem 100 éve, de valahogy nem ment át az üzenet - úgy látszik.
Aztán a Gellért söröző honlapján nevezték Pipinek a nőket, mert szerintük mi más is lenne méltóbb ezen a napon, majd megkaptuk a céges és szakszervezetis ajándékot, mire a kollégám, aki este leváltott és aki még mindig meg tudta enni a karácsonyra a nők által vitt sütiket, szaloncukrokat, a kölcsönkapott kölnivel való húsvéti locsolkodás után képes mindig eltenni a csokitojásokat, szóval ő megjegyezte, hogy mire föl kaptuk mi ezt, de hát férfi nap miért is nincs, de majd szól jól a szakszervezetisnek...

Bassza meg, amíg a nők napja egy letudandó, a rohadt életbe, már megint virágot kell venni - ünnep és a férfiak jelentős része arra képes csak, hogy megegye a nők által készített ételeket, élvezze a nők által takarított lakás előnyeit és még az ágyban is élvezze a nők szolgáltatásait, addig szerintem rohadtul nem kéne ünnepelni ezt a napot. Mert ez nem ünnep. Pláne, hogy meg is kérdőjelezik a létjogosultságát, sőt, diszkriminációnak nevezik sokan, hiszen a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció.
Úgyhogy tegnap úgy gondoltam, hogy ha még egy hangot hallok, kibújik belőlem az állat. Amúgy  nőiesen.

Minimális

Van itt egy kis lakáska. 14 nm-es az egész, pirinyó házikó. Az sajnos a videóból sem derült ki, hogy az élet olyan szegmensét, hogy mosdás és ürítés (khmm) hol oldja meg a háziasszony, de imádom ezt a kis házikót. Egyre inkább azon töprengek, hogy talán nem is a gyerekeimnek kellene házat/lakást vennem, hanem magamnak. (Nem, nem most, abszolút nem az elkövetkezendő napok megoldandó feladata ez.) Azt hiszem nem lenne az rossz, ha a fiamnak hagynám meg ezt a mostani házat, vennék egy aprócska telket és ha nem is 14, de nagyjából 40 négyzetméteres lakáskát építenék rá. Vagy nem is telket, csak egy lakást vennék terasszal legalább vagy valami kis közös kerttel, tudom is én, sorházban vagy valami ilyesmiben. Talán még a 40 nm is sok volna. Egyre kevésbé ragaszkodom a tárgyaimhoz és egyre kevésbé szeretem őket. Nem kellenek a könyveim, ruháim nincsenek is sokan, talán cipőim vannak szép számmal. Egy kényelmes ágy kéne, egy kényelmes kis kanapé vagy még az se, csak egy fotel és egy aprócska konyha, ahol csak magamnak kellene főznöm akkor és annyit, amennyit épp kívánok. Tegnap amúgy pont azon gondolkodtam, hogy vissza kellene cserélnem valamelyik gyerekkel a szobámat. Vagy teljes hármas csere lenne újból, vagy csak a lányommal cserélnék és övé lenne a nagyobb szoba, enyém meg újra a kicsike. Egy aprócska gond van, hogy iszonyú meló lenne kivitelezni. Hehe. Az egész gardrób szekrényt szét kellene szedni és a másik szobában újraépíteni, az ágyat is nehéz lenne átvinni, az íróasztalomat fel kellene vinni a padlásra és a varrógépnek is kellene valahol helyet találni, mert az nem férne már el a kisebbik szobában. A könyvespolcot lehetne megszüntetni, felvinni az összes könyvet a padlásra, vagy szép lassan eladogatni őket, nem is tudom, hogy hányat tartanék meg belőlük szívesen... Nem maradna sok.
Mindenesetre szerintem ez egy reális terv, hogy feladni az itteni létemet a gyerekek érdekében. Nekem úgyis nagy volna ez a ház ha ők elköltöznének, előttük meg előttük az élet. Valószínűleg a fiam maradna és a lányom menne el, a fiam úgyis házat szeretne, a lányom lakást.


Ám most még ez csak távoli jövő, a közelebbi jövőben vetnem kéne, mert vasárnap végre a párom felásta nekem a kertet (olyan kis rendes, magától megcsinálta, pedig vacak egy meló volt, előtte ki kellett tépkedni-szedegetni a gazokat), a végén a fiam is megmozdult és ásott kicsit (gondolom szégyellte magát), rendeznem kellene a lila akácot, a tiszafa egyikétől is meg akarok szabadulni és át kellene végre ültetnem a mályvákat, mert át fognak látni a kerítésen és amúgy is rossz helyen nőttek. Az epernek is kitaláltam már, hogy hova fog idén kerülni, de az augusztusi feladat, a csúszdát ill. ami maradt belőle is le kell bontani és áthelyezni, kerti utat is tervezek csinálni. Mindig elfog a tettvágy, csak ne kéne már a jobb időre várni. Jövő hét végén végre lesz időm, megint vannak plusz óráim, nekilátok teljes mellszélességgel :D.


Anyámat meg nem engedték ma haza a kórházból, úgy volt, hogy érte megyek, de sajnos nem kellett, mert újra megműtik. Olyan kicsi a súlya (ez az ő szóhasználata), hogy nincs elég bőr, hogy befedje a pacemakert, ezért ismét felvágják, ezúttal nagyobb részen és izom alá helyezik a szerkentyűt. Megérte 40 kilóra lefogyni... Na mindegy, egyszerűen nem tudok mit csinálni vele, nem eszik, nem iszik, nem kér fájdalomcsillapítót. Szerencsére ezt a műtétet altatásban fogják csinálni, azt mondja, hogy a helyi érzéstelenítésben végzett első pokoli fájdalmas volt számára. Nem csoda, gyakorlatilag ki kellett tépkedni a húsából a dobozt... Iszony még belegondolni is. Szegény nagyon megzakkant a hírre, hogy tovább benn kell maradnia, ráadásul, hogy ennyire fájdalmas volt az egész.
Ehh... Na jó, hagyom is... Sajnálom szegényt és mérges is vagyok rá. Idegesít a makacssága, hogy ennyire képtelen tisztában lenni önmagával, hogy kövérnek látja magát, hogy engem kérdezett, hogy vajon jó lehet-e rá a 42-es ruha, mert ő 44-est gondolt magának és, hogy most, hogy meghízott (!), biztos nem jók már rá a régi ruhái... Fénykorában 50 kiló körül volt, de ezek szerint még most is kövérnek látja magát, hogy csont és bőr és tényleg felhízott 41 kilóra legalább...
Ehh... Van a tévében egy műsor: Véznák kontra dagik, időnként ha elcsípem megnézem. A múltkor volt benne egy anorexiás lány, aki 7 éves kora óta küzd ezzel. Legsoványabban 18 kilós volt, akkor került kórházba de kövérnek látta akkor is magát, erővel etették, mert magától nem volt hajlandó enni. A ruháiba dugdosta a kaját és mérlegelésnél a hajába font valamiket, hogy súlyosabbnak mutatkozzon.
Édesjóistenem... anyám a maga kis anorexiájával én meg az állandó túlsúlyommal... Jó kis család vagyunk. :(

Az igazi Rózsa Sándor

Azon röhögtem ma irgalmatlanul vagy öt percen keresztül, hogy elképzeltem a régi idők nagy tanúját, Oszter Sándort, az annak idején annyi női szívet megdobogtató amorózót, a szilaj csődört kibotorkálni a mélygarázsban a kocsijából, fennen hangoztatni a rendőrnek, hogy ő FBI-os, szóval tk. kollégák, valahol... , majd kihívni többeket egy szkanderra, mert él a magyar virtus még. :D

Amúgy róla hallottam egy remek történetet, miszerint egy elég tekintélyes méretű földterületről úgy gondolt megállapodni a tulajdonosával, hogy ő majd átveszi, átíratja, de nem fizet most, hanem majd intéz valamit, mert neki vannak kapcsolatai, a tulaj csak nyugodjon meg és írja alá a papírokat, majd pénz is lesz egyszer, az hétszentség.

Mostanában megint olybá tűnik, hogy kevés a 24 óra egy napban. Valahogy sosem sikerül annyit főznöm, hogy másnap ne kelljen, de persze mindenki jobban is szereti a friss kajákat enni. Pedig milyen egyszerű volna egy nap megfőzni egy óriási kondér akármit és abból falatoznának a mindenek. Füstös kőfalak lennének, kemence, amelyből szabadon vagy legalábbis alig irányítottan szállna felfelé a füst, izzana a platni mindig a kondér alatt, mint valami mesében. Fagerendák volnának, azok is a füsttől konzerválva, én meg keményhúsú markotányosnőként (ahogy mindig is képzelem magam) jó kövéren és pruszlikban vagy miben feltűrt ingujjal, gyöngyöző homlokkal keverném a kondér tartalmát. Azt nem tudom, hogy a fennmaradó időben mit csinálnék, talán részegen horkolnék valahol elnyílt szájjal és csorgó nyállal, időnként fel-felhorkantgatva. Erre van a legkevesebb esélyem, mármint az alvásra. Alig tudom utolérni magamat, meg aztán pruszlikom sincs, talán ez lehet a gond. És azt a bort is két napja ittam meg, amit anno a barátnőmmel bontottunk fel augusztusban. Nem volt semmi baja, finom volt. Még megvolt a fele a 7 és fél decisnek, ittam a napokban belőle a párommal is és a végére így is egy egész pohárnyi maradt. Valami csodaüveg lehetett. Amúgy finom bor volt: Macska, Villányból.
Két főzés közben varrtam egy bevásárlótáskát kidobott farmerekből, szerintem baromi jó lett, a lányom mondta is, hogy akár varrhatnék is neki egy hasonlót hátizsák formában, de az se baj, ha nem az, hanem majdnem ugyanolyan mint az enyém. Majd meglátom. Ezt elég gyorsan ütöttem össze, de hétköznapi és mindennapi használatra cipzár kell bele, gondosabban meg kell tervezni és a többi. De őszintén bevallom, hogy felbuzdultam és arra is gondoltam, hogy magamnak kellene egy piros táskát varrnom amilyet már régóta hajkurászok csak nem találtam megfelelőt árban vagy formában. A párom persze mondta, hogy majd ha lesz pénze vesz nekem bőrből, de szegénykém már annyi mindent ígért, hogy vesz nekem ha lesz pénze, de valahogy nem jön össze az áhított állapot. Ehh... Ki vagyok akadva, hogy hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen. Hiába iparkodik, hiába igyekszik nem sikerülnek a dolgai, vagy nem úgy, ahogyan kéne.

Ja, aztán a fiammal összevesztem a napokban, csak a szokásos önzősége miatt, nem mondom, hogy semmi igazsága nem volt, no de akkor is. Róla lehetne mintázni az önösség szobrát. Soha nem voltam ilyen, bár a lelkem mélyén én is önző vagyok, de mindig adakoztam és simán lemondok dolgokról. Pláne mostanában, amikor már szinte semmilyen tárgyamhoz nem kötődöm. Ha önzősködöm és számításokat végzek, akkor az csak annak köszönhető mostanában, hogy próbálom egyenesbe hozni a bankszámlámat és szerintem sikerülni is fog, pár hónap kérdése, feltéve, ha nem váltom valóra a terveimet. Hehehe. Tervek pedig vannak, képtelenség tovább halogatni a kocsibeálló rendbehozatalát, mert beázik és muszáj lesz térköveztetnem is, az pedig nem olcsó mulatság. No de minek sírni, majd sír a bank. Legfeljebb.
Mik is történtek még velem... lássuk csak. Azt hiszem kissé elmaradtam az áraktól és sokalltam a tihanyi pihenésért, egyetlen hétvégén elköltendő 45 ezer forintot wellnesszezésre, erre most látom, hogy egy hasonló helyen 58 ezer forint fölött kérnek. Valamikor nyilván megváltoztak az árak, csak nem tudom, hogy mikor, de az is lehet, hogy a szokásos feledékenységemmel feledtem el, hogy tavaly mennyit fizettünk egy-egy helyen. Vagy egyszerűen spúr lettem tavaly óta, mit szépítsük.

Viszem anyámat holnap a Jánosba, kicserélni az agyi pacemakerét, a lehető legrosszabb időpontban, 8 körül kell érkezni, a pompás csúcsforgalmat fogom kifogni, jajdejó. :( Mindegy, legalább lemaradok edzésről, az is valami. :( Bár ami azt illeti, a karjaim majd' leszakadnak, kicsit sok volt az edzés, hiába vagyok debella néni, azért ennyit karozni sok volt nekem.

Említettem már, hogy fogynom kéne? Aligha. Hiszen csak az életem szól erről a témáról. Ha nem unnám, még tudnám folytatni, de hát kurvára unom. :) De még a viaskodást is önmagamban a "jaj, le kell fogynom, nem mehet ez így tovább, erősnek kell lennem, annyira megérzem még edzésen is ezt a frissen fölkapott súlyt" és az "ennyi éves vagyok, hagyjam már a picsába az egészet, mit forog még mindig és folyton ekörül az életem" hangok között.
Hát így.

És még elhatároztam, hogy politikával nem foglalkozom többé, persze nem állom meg és ez az elhatározás sem most született, de legalábbis próbálok visszafogni magam ha máshol nem, legalább a Fb-on. Folyton kísértésbe esem, de keménynek kell maradnom. Úgy látszik, az én életem már csak erről szól. Keménynek kéne maradnom. :D