Régóta készülök már elmenni valahová wellnessbe, csak valahogy nem jött össze az, hogy ne egyedül menjek. Hanem most meguntam és láttam egy blogban egy ajánlót (újabban úgy tűnik, hogy minden információt blogokból szerzek, nem tudom ez most jó vagy szánalmas) és elmentem egy kozmetikai szalonba tavaszi megújulás vagy milyen programra. Illóolajos masszírozás meg peeling meg ilyesmik voltak. És nagyon relaxáló, csodás érzés volt. Nyugtató zene szólt, az ágy meleg volt alattam (fűthető), egyszemélyes kis tér volt, finomak voltak az illatok és tudtam meditálni is. Elképzeltem magam erős, élettel teli nőnek és ami a legfurább, hogy egyedül nem is nagyon láttam magam, csak a párommal. De ez is megnyugtató érzés volt, hogy ennyire közel érzem őt magamhoz.
Aztán találkoztam egy barátnőmmel, ittunk finom kávét, utána pedig átmentem a barátomhoz, aki ugyan nem látott rajtam semmiféle változást, pedig szerintem észlelhető volt és a bőröm is jobb lett, viszont nagyon kedvesen leszaladt még nekem a kedvenc pékségembe és hozott a kedvenc péksütimből. És megint ott tudtam aludni a vállán, ahol a legjobb a világon. Nem volt még ilyen soha (szégyen, nem szégyen), hogy valaki vállán ilyen jól tudjak aludni. Fogalmam nincs, hogy mitől épp vele és épp így ilyen jó. De legalább jó.
Aztán ma a fiam a szememre vetette, hogy bezzeg erre van pénzem, a kutyát elvinni oltatni meg nincs. (És nagyon precízen belém tudott döfni, mert én magam is sajnáltam az egész kozmetikázásra a pénzt, csak annyira ki voltam éhezve valami ilyesmi élményre, olyan nagyon fáradtnak és megtörtnek éreztem magam és azzal nyugtattam magam, hogy évek óta nem voltam kozmetikusnál, miért ne fizethetném ki egy alkalommal a több évi adagomat és különben is.) Nagyon megbántott, mert egyrészt én keresem a pénzt, csakis és egyedül, neki a világon semmit nem kell tennie, még az ingét is én vasalom ki este tízkor, de meg egyáltalán, csak úgy szabad nekem kikapcsolódnom ha őket is viszem. Vagy legalábbis őt. Ez milyen dolog már? Milyen alapon szól ő bele az én életembe, költésembe, hogy kire, mikor és mennyit költök? Aztán beszólt még a párommal kapcsolatban is, most meg már bánja persze, mert, hogy "ő nem gondolta, hogy ez nekem rosszul esik, hogy ilyet mond".
Ehh... Hagytam elfajulni a dolgokat, ez a gond. Mindenkinek meg akarok felelni, mindent jól akarok csinálni.
Ehh. :(
2016. február 12., péntek
2016. február 7., vasárnap
Történet egy nőről
- Gyönyörű vagy, édesem! Szerintem kár neked festened magad. Csodálatosan szép a bőröd, nézd meg a tükörben, ugye? Csak ront rajtad a festék.
- Figyelted mennyire megnézett a kollégád? Majd' kiguvadt a szeme! Büszke is voltam rád! De azért lehet, hogy nem kéne ennyire rövid szoknyában járnod, nem? Nem jó érzés arra gondolni, hogy majd éjszaka ezzel a guvadt szemével maga elé képzel és... na ugye. Te már az enyém vagy, a többieknek nem marad más, csak a nyálcsorgatás. De nem kell azért a nyáladzást nagyon támogatni.
- Mit is mondtál? Merre van az a munkahely? Aha. Az jó. Villamossal és metróval mennél? Mennyi idő is az út oda? Hmm... Napi minimum másfél óra az életedből. És kikkel dolgoznál egy irodában? De hát oda bejárnak a műhelyes srácok is, nem? Az mindegy. Néha be kell menniük. Meggondoltad te ezt a dolgot? Kicsi gyerek mellől nem olyan könnyű ám munkába járni! És tudod, hogy én nem tudok itthon maradni vele, ha beteg lesz. Hát mert nem. Az én melóm nem olyan. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! És különben is. Rá vagyunk mi szorulva arra a pénzre amit keresnél? Jó, hát könnyebben élnénk, igazad van. Tudod, az én példaképem az apám. Mindig is olyan apa szerettem volna lenni amilyen ő volt nekem. Csak azt sajnáltam, hogy anyámat engedte dolgozni. Nem tudott annyit velem lenni mint szerettem volna. Nem, nem azért mondom. Tudod, hogy nem azért mondom. De hát olyan jó az nekem is, hogy te itthon vagy mindig! Nincs annál jobb egy férfinak mikor hazaér fáradtan a munkából, meglátja a gyönyörű kis feleségét, a kicsi fiát és meleg vacsorával várja az asszonykája, amit a családja körében költhet el. Nem így gondolod te is? Szerinted nem volna inkább az jó megoldás, ha ... úgyis akartunk egy kis testvért a gyereknek. Hagyd a fenébe azt az irodát! Nem érzed teljesebbnek az életed itthon? Hiszen te teremted meg a békés családi otthonunkat! Nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Halló, mit mondasz? Ne viccelj már! El akarsz indulni két gyerekkel bevásárolni? Megőrültél? Miért nem vársz meg? Ne csináld már, szívem! Beugrunk az autóba és pikk-pakk ott vagyunk. Babakocsival akarsz menni? És a másikkal mit csinálsz? Nem, ezt verd ki a fejedből! Nem hagylak benneteket az utcán dideregni ekkora szélben! Aztán megint megfázik Kistamás! Na jól van, ilyen hülyeséget kitalálni! De most múlik azon bármi is, azon a két órán? Két óra múlva végzek. Miért, nem lehet este nyolckor elindulni bevásárolni? Miért ne lehetne? Majd később fekszenek. Az a lényeg, hogy az anyjukkal és az apjukkal lehetnek. Mit számít ilyenkor az óra? Ne mondj már butaságot! Komolyan felbőszítesz! A jó isten áldjon meg! Nem, erről hallani sem akarok. Várj meg és kész.
- Halló, szia kicsi kincsem! Itt van apa! Nemsokára megyek haza és megyünk a játszótérre! Add anyát, édesem! Igen, megígértem neki. Ez komolyan probléma, hogy el akarom vinni a gyerekeket a játszótérre? Majdnem este 10-ig világos van. Te is tudod, hogy el tud aludni a babakocsiban is. A három nagy addig meg játszik. Hol itt a gond? Elvitted őket? Ma? Ez komoly? Vizet vittél nekik? És miért nem szóltál egyáltalán? 32 fokban, délben? Nincs is árnyék azon a játszótéren? A messzebbire? Ne haragudj, de ilyet egy felelősségteljes nő nem csinál. Férfi se. Akkor kiengedhetted volna őket az udvarra. Mondtam, hogy nem értem még rá elpakolni! De úgy csinálsz, mintha nem lennél otthon. Nem azt mondtam, hogy kicsaphattad volna őket az udvarra! Oda tudsz figyelni, nem? Én is tudom, hogy balesetveszélyes. De inkább játszom a gyerekeimmel mint pakolásszak. Rájuk kell figyelni. Ez csak neked jelent gondot, ne haragudj. A kert másik felébe is lehetne menni. Nem, az azért nem igaz. Igenis lehet ott játszani. Mi kell egy gyereknek! Nem emlékszel mennyire jót játszottak azzal a dobozzal? Na ugye. Ne térj el a tárgytól, kérlek! Ne kend rám! Te csinálsz hülyeséget és rám akarod hárítani a felelősséget? Nem hülyeség kivinni tűző napban a gyerekeket az árnyéktalan játszótérre? Akkor mi a hülyeség ha ez nem? Na jó, ezt majd otthon megbeszéljük. Szia.
- Úristen, már megint nem figyeltél? Még jó, hogy nem tört el! Borogassuk be! Rá tudsz állni? Pihentetni kéne. Majd ha nem lesz jobb elmegyünk orvoshoz. Hol van a vacsora? Megmelegítem. Tessék, úgy ni! Edd meg szépen a tálcáról! Kényelmesen fekszel? Hozzak hideg vizet a borogatáshoz? Kicseréljem a párnát a derekad alatt? Nem kell aggódni, majd ha jobban leszel holnap elmosogatsz. Hagyd a fenébe. Elfér, nem? Tudom, hogy takarítani szerettél volna. De most ezen rágod magad? Majd megcsinálod ha jobban leszel. Megvár, nem? Kiviszem a gyerekeket egy kicsit sétálni. Te csak pihenjél, jó? Bekapcsolom neked a tévét.
- Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz ráállni. Holnap tudod, hogy nem tudlak elvinni az orvoshoz. Dolgozom. Szerintem akkor már nincs rendelés. De holnapután elviszlek, okés? Ja, nem... Most jut eszembe, Ákoskának megígértem, hogy elviszem libegőzni. Egész héten ezt várja! Tudod, hogy ő nem érti meg, hogy közbejött valami! De hétfőn mindenképp elmegyünk. Az lesz az első dolgunk!
- Ezt már valószínűleg újra kéne törni. Nagyon fáj? De hát én elviszem a gyerekeket, ahová csak akarnak menni! Be is vásárolok! Írd össze, hogy mi kell! A lakásban meg el tudsz vele mászkálni, nem? Pihentesd inkább! Nem kell neked a sarki boltba se menned! Nem bírom nézni, hogy szenvedsz! Majd eszem benn, rám nem kell főznöd holnapra. Vacsorára? Szendvics jó lesz. Meg ami ebédről marad. A gyerekek biztos hagynak, ha elég sokat csinálsz.
- Figyelted mennyire megnézett a kollégád? Majd' kiguvadt a szeme! Büszke is voltam rád! De azért lehet, hogy nem kéne ennyire rövid szoknyában járnod, nem? Nem jó érzés arra gondolni, hogy majd éjszaka ezzel a guvadt szemével maga elé képzel és... na ugye. Te már az enyém vagy, a többieknek nem marad más, csak a nyálcsorgatás. De nem kell azért a nyáladzást nagyon támogatni.
- Mit is mondtál? Merre van az a munkahely? Aha. Az jó. Villamossal és metróval mennél? Mennyi idő is az út oda? Hmm... Napi minimum másfél óra az életedből. És kikkel dolgoznál egy irodában? De hát oda bejárnak a műhelyes srácok is, nem? Az mindegy. Néha be kell menniük. Meggondoltad te ezt a dolgot? Kicsi gyerek mellől nem olyan könnyű ám munkába járni! És tudod, hogy én nem tudok itthon maradni vele, ha beteg lesz. Hát mert nem. Az én melóm nem olyan. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! És különben is. Rá vagyunk mi szorulva arra a pénzre amit keresnél? Jó, hát könnyebben élnénk, igazad van. Tudod, az én példaképem az apám. Mindig is olyan apa szerettem volna lenni amilyen ő volt nekem. Csak azt sajnáltam, hogy anyámat engedte dolgozni. Nem tudott annyit velem lenni mint szerettem volna. Nem, nem azért mondom. Tudod, hogy nem azért mondom. De hát olyan jó az nekem is, hogy te itthon vagy mindig! Nincs annál jobb egy férfinak mikor hazaér fáradtan a munkából, meglátja a gyönyörű kis feleségét, a kicsi fiát és meleg vacsorával várja az asszonykája, amit a családja körében költhet el. Nem így gondolod te is? Szerinted nem volna inkább az jó megoldás, ha ... úgyis akartunk egy kis testvért a gyereknek. Hagyd a fenébe azt az irodát! Nem érzed teljesebbnek az életed itthon? Hiszen te teremted meg a békés családi otthonunkat! Nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Halló, mit mondasz? Ne viccelj már! El akarsz indulni két gyerekkel bevásárolni? Megőrültél? Miért nem vársz meg? Ne csináld már, szívem! Beugrunk az autóba és pikk-pakk ott vagyunk. Babakocsival akarsz menni? És a másikkal mit csinálsz? Nem, ezt verd ki a fejedből! Nem hagylak benneteket az utcán dideregni ekkora szélben! Aztán megint megfázik Kistamás! Na jól van, ilyen hülyeséget kitalálni! De most múlik azon bármi is, azon a két órán? Két óra múlva végzek. Miért, nem lehet este nyolckor elindulni bevásárolni? Miért ne lehetne? Majd később fekszenek. Az a lényeg, hogy az anyjukkal és az apjukkal lehetnek. Mit számít ilyenkor az óra? Ne mondj már butaságot! Komolyan felbőszítesz! A jó isten áldjon meg! Nem, erről hallani sem akarok. Várj meg és kész.
- Halló, szia kicsi kincsem! Itt van apa! Nemsokára megyek haza és megyünk a játszótérre! Add anyát, édesem! Igen, megígértem neki. Ez komolyan probléma, hogy el akarom vinni a gyerekeket a játszótérre? Majdnem este 10-ig világos van. Te is tudod, hogy el tud aludni a babakocsiban is. A három nagy addig meg játszik. Hol itt a gond? Elvitted őket? Ma? Ez komoly? Vizet vittél nekik? És miért nem szóltál egyáltalán? 32 fokban, délben? Nincs is árnyék azon a játszótéren? A messzebbire? Ne haragudj, de ilyet egy felelősségteljes nő nem csinál. Férfi se. Akkor kiengedhetted volna őket az udvarra. Mondtam, hogy nem értem még rá elpakolni! De úgy csinálsz, mintha nem lennél otthon. Nem azt mondtam, hogy kicsaphattad volna őket az udvarra! Oda tudsz figyelni, nem? Én is tudom, hogy balesetveszélyes. De inkább játszom a gyerekeimmel mint pakolásszak. Rájuk kell figyelni. Ez csak neked jelent gondot, ne haragudj. A kert másik felébe is lehetne menni. Nem, az azért nem igaz. Igenis lehet ott játszani. Mi kell egy gyereknek! Nem emlékszel mennyire jót játszottak azzal a dobozzal? Na ugye. Ne térj el a tárgytól, kérlek! Ne kend rám! Te csinálsz hülyeséget és rám akarod hárítani a felelősséget? Nem hülyeség kivinni tűző napban a gyerekeket az árnyéktalan játszótérre? Akkor mi a hülyeség ha ez nem? Na jó, ezt majd otthon megbeszéljük. Szia.
- Úristen, már megint nem figyeltél? Még jó, hogy nem tört el! Borogassuk be! Rá tudsz állni? Pihentetni kéne. Majd ha nem lesz jobb elmegyünk orvoshoz. Hol van a vacsora? Megmelegítem. Tessék, úgy ni! Edd meg szépen a tálcáról! Kényelmesen fekszel? Hozzak hideg vizet a borogatáshoz? Kicseréljem a párnát a derekad alatt? Nem kell aggódni, majd ha jobban leszel holnap elmosogatsz. Hagyd a fenébe. Elfér, nem? Tudom, hogy takarítani szerettél volna. De most ezen rágod magad? Majd megcsinálod ha jobban leszel. Megvár, nem? Kiviszem a gyerekeket egy kicsit sétálni. Te csak pihenjél, jó? Bekapcsolom neked a tévét.
- Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz ráállni. Holnap tudod, hogy nem tudlak elvinni az orvoshoz. Dolgozom. Szerintem akkor már nincs rendelés. De holnapután elviszlek, okés? Ja, nem... Most jut eszembe, Ákoskának megígértem, hogy elviszem libegőzni. Egész héten ezt várja! Tudod, hogy ő nem érti meg, hogy közbejött valami! De hétfőn mindenképp elmegyünk. Az lesz az első dolgunk!
- Ezt már valószínűleg újra kéne törni. Nagyon fáj? De hát én elviszem a gyerekeket, ahová csak akarnak menni! Be is vásárolok! Írd össze, hogy mi kell! A lakásban meg el tudsz vele mászkálni, nem? Pihentesd inkább! Nem kell neked a sarki boltba se menned! Nem bírom nézni, hogy szenvedsz! Majd eszem benn, rám nem kell főznöd holnapra. Vacsorára? Szendvics jó lesz. Meg ami ebédről marad. A gyerekek biztos hagynak, ha elég sokat csinálsz.
Avulás
Van egy 8 éves laptopom. Szerintem nem végtelenül öreg. Teljesen jól működik, leszámítva kisebb zavarokat, mint, hogy lassú (a fiam szerint elviselhetetlenül), van némi kis zavarodás vele, mert nem mutatja megnyitott ablaknál a könyvjelzőket és hasonlók. De lehet használni. Erre ma írja nekem a Chrome, hogy áprilistól nem küld támogatást és frissítéseket Vistára.
Hát bakker.
Hát bakker.
2016. február 6., szombat
Idő
Azt írja az egyik általam kedvelt és olvasott bloggerlány (akiről már megemlékeztem egyszer, mint olyanról, aki valamiért nem nőtt fel a korához, de persze irigylésre méltó is, mert 38 évesen a tinik életét élni, vagy legalábbis a pályakezdő fiatalok életét élni egész vicces lehet), na szóval ez a bloggerlány írja, hogy mennyire nem volt ideje írni mostanában. Olyan időszakról beszélünk, amikor 4 posztot írt, amiket nem tudtam elolvasni sem, mert nem nyitottam ki a gépemet, telefonról meg nem szoktam blogokat olvasni.
Apukám is mondja, hogy a múltkor felkelt, csinált valamit és ránézett az órára, hogy még csak 10 óra van?? Milyen hosszú még ez a nap... Mondtam neki, hogy nálam egyszerűen ez a kérdés így, hogy még csak 10 óra van fel sem merül, az szokott lenni rendszerint, hogy úristen, már 10 óra van??
Szóval érdekes ez az időhöz való hozzáállás. Mint ahogy a párom is rendszerint azt mondja, hogy 1 órán belül ott van x helyen, de tudom, hogy abból minimum másfél óra lesz, de ő komolyan elhiszi, hogy tényleg képes lesz ott lenni. Meg amikor megígéri, hogy nálam lesz időben, nagy nehezen meg is várom ébren, hogy aztán úgy csordogáljon el az idő általa észrevétlen, hogy már csak azt érzékeljem, hogy mindjárt itt a reggel és még alig aludtam, mert ő megfürdött, egy teát főzött magának, elszívott egy cigit, esetleg megvacsorázott, meg a jó ég tudja mit csinált, de valahogy az idő... na, az elrepült.
Múltkor is mondta, hogy hazaért már este 8-9 körül, el is akart indulni, de aztán leült a tévé elé és már csak arra eszmélt, hogy 11 óra van.
Lehet, hogy nekem is nyugdíjba kell mennem, vagy afrikaivá kell válnom, hogy úgy érzékeljem egyszer, hogy az idő egy végtelen tenger és nem tudok annyi teendőt és programot kitalálni, hogy valahogy túlcsorduljon a kereteken. De egyelőre még közel sem ez a helyzet.
Amúgy a jövő hétre bejelentkeztem egy csodálatos szépségszalonba. Szintén egy blogon olvastam róla, hogy mennyire feltölti az embert és már olyan régen készülök elmenni valami fürdőbe vagy bárhová, hogy mossa, csak mossa ki belőlem a gondokat a víz vagy a valami, de nem tudok eljutni. Vagy a gyerekem hiúsítja meg a tervem, vagy a női lét gyötrelmei (hehe) tolják el, vagy szimplán egyedül nem visz rá a lélek, mert a párom nem ér rá, barátnőm, aki jönne velem vidékre költözött. No de egy ilyen szépségszalonhoz nem kell társaság, kozmetikusnál meg úgyis ezer éve voltam. És most, hogy elhatároztam, hogy szigorúan fogok bánni a pénzügyeimmel, hogy végre kijöjjek az eladósodásból, akkor is meg kell magamat győznöm, hogy megéri magamra költeni ezt a pénzt, hiszen új ember leszek (jó, hát nyilván nem), másra is elszórtam már sokkal-sokkal több pénzt is ( ez igaz), kell ez már nekem, mint egy falat kenyér (az pont nem kéne, jajdenagyonkövérvagyok) és különben is, csakugyan nem voltam kozmetikusnál ezer éve, egyszer élünk, hát nem? Hát de. (kivéve persze a dalai lámát, no de ő nem is jár szerintem kozmetikushoz)
Apukám is mondja, hogy a múltkor felkelt, csinált valamit és ránézett az órára, hogy még csak 10 óra van?? Milyen hosszú még ez a nap... Mondtam neki, hogy nálam egyszerűen ez a kérdés így, hogy még csak 10 óra van fel sem merül, az szokott lenni rendszerint, hogy úristen, már 10 óra van??
Szóval érdekes ez az időhöz való hozzáállás. Mint ahogy a párom is rendszerint azt mondja, hogy 1 órán belül ott van x helyen, de tudom, hogy abból minimum másfél óra lesz, de ő komolyan elhiszi, hogy tényleg képes lesz ott lenni. Meg amikor megígéri, hogy nálam lesz időben, nagy nehezen meg is várom ébren, hogy aztán úgy csordogáljon el az idő általa észrevétlen, hogy már csak azt érzékeljem, hogy mindjárt itt a reggel és még alig aludtam, mert ő megfürdött, egy teát főzött magának, elszívott egy cigit, esetleg megvacsorázott, meg a jó ég tudja mit csinált, de valahogy az idő... na, az elrepült.
Múltkor is mondta, hogy hazaért már este 8-9 körül, el is akart indulni, de aztán leült a tévé elé és már csak arra eszmélt, hogy 11 óra van.
Lehet, hogy nekem is nyugdíjba kell mennem, vagy afrikaivá kell válnom, hogy úgy érzékeljem egyszer, hogy az idő egy végtelen tenger és nem tudok annyi teendőt és programot kitalálni, hogy valahogy túlcsorduljon a kereteken. De egyelőre még közel sem ez a helyzet.
Amúgy a jövő hétre bejelentkeztem egy csodálatos szépségszalonba. Szintén egy blogon olvastam róla, hogy mennyire feltölti az embert és már olyan régen készülök elmenni valami fürdőbe vagy bárhová, hogy mossa, csak mossa ki belőlem a gondokat a víz vagy a valami, de nem tudok eljutni. Vagy a gyerekem hiúsítja meg a tervem, vagy a női lét gyötrelmei (hehe) tolják el, vagy szimplán egyedül nem visz rá a lélek, mert a párom nem ér rá, barátnőm, aki jönne velem vidékre költözött. No de egy ilyen szépségszalonhoz nem kell társaság, kozmetikusnál meg úgyis ezer éve voltam. És most, hogy elhatároztam, hogy szigorúan fogok bánni a pénzügyeimmel, hogy végre kijöjjek az eladósodásból, akkor is meg kell magamat győznöm, hogy megéri magamra költeni ezt a pénzt, hiszen új ember leszek (jó, hát nyilván nem), másra is elszórtam már sokkal-sokkal több pénzt is ( ez igaz), kell ez már nekem, mint egy falat kenyér (az pont nem kéne, jajdenagyonkövérvagyok) és különben is, csakugyan nem voltam kozmetikusnál ezer éve, egyszer élünk, hát nem? Hát de. (kivéve persze a dalai lámát, no de ő nem is jár szerintem kozmetikushoz)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)