Kamasz

Volt idő, hogy a lányom Nótár Maryt hallgatott. Azon nagyon megütköztem, soha még csak hasonlót sem tudtam élvezni. Jó, hát lakodalmakban mindig ez megy, ott ilyenre kell mulatni. No de józanul, önszántamból zenelejátszóról??
Aztán olvastam egy kivételesen okos cikket a Díványon (nem a cikk volt kivételesen okos, hanem az, hogy egy okos cikk került fel a Díványra) arról, hogy egy kamasz mindenfélét szeret kipróbálni, tőle meglehetősen távol álló dolgokat is, hogy lássa, milyen lehet egészen más karakterű emberek bőrébe bújni. És akkor megnyugodtam valamicskét.
Aztán tegnap a bulin Kispál és hasonlók mentek.
Már nem aggódom egyáltalán.

Friderikusz

Ha épp véletlenül elkapom, akkor nézem Friderikusz együtt alvós műsorát. Naszály Sándorról megállapítottam, hogy bár lófejű (savanyú a szőlő), de igen jó pasi, jó ember lehet, pedig annak idején semmilyen véleménnyel nem voltam róla, ill. nem is értettem, ki a fenének csinálnak olyan műsort amilyenben szerepelt. Tóth Gabi szimpatikus volt, bár élőben nehezen tudnám elviselni, most meg Rubint Réka.
Hááát. Az igazság az, hogy Réka sosem volt nekem rokonszenves. Elismerem, hogy sokat dolgoznak, de ez a műcici, szerintem túlzásba vitt testedzés, ez az egész tüncis-bünciskedés, meg egyáltalán, a termékeik, az életük, minden-minden nekem sok, ellenszenves, nem kedves, nem, nem.
Ám. Most az derült ki a nőről, hogy gyakorlatilag csak a férjéről és a gyerekeiről tud beszélni, de főleg a férjéről, hogy minden reggel 5-kor kel, ő viszi iskolába a kölköket, edzéseket tart, soha nem áll le, folyamatosan ügyintéz. És még mellette főz. És, hogy a világról annyit tud, amennyi a férjén keresztül hozzá lecsapódik. Olvasni nem olvas, mert az első oldal után elalszik, híreket nem néz, az is a férje reszortja. Látható volt, hogy Friderikusz ki akarta rántani ebből a csőlátásos állapotból, hogy hülyét akart-e belőle csinálni vagy csak szimplán kinyitni a szemét a világra nem tudom. De, hogy őszinte legyek... van ez a nő. Az egész élete a sportról meg a hozzá kapcsolódó vállalkozásukról szól. Mellette még három kiskorú iskolást nevel. Háztartást vezet, jó, nyilván bejárónő, miegyebek segítenek neki, de akkor is. Teljesen meg tudom érteni, hogy nincs ideje színházba járni, hogy kimarad a hírekből, hogy nincs ereje elolvasni egy oldalt sem. Tegye a szívére mindenki a kezét... mikor volt utoljára színházban? És mit olvasott? Milyen újságot néz végig? Milyen híreket hallgat? Szerintem ha az edzőteremben megkérdeznék 20 nőt, akik szintén dolgoznak és amellett járnak sportolni, nagy valószínűséggel hasonló válaszokat kapnék.
Elhiszem, hogy egy címlapokon oly sokat forgolódó, kissé (nagyon) irritáló (és meglehetős vagyonos) nőtől elvárná azt az ember, hogy még tájékozott, művelt és olvasott is legyen, de a nap neki is csak 24 órából áll. Nem okos? Nem. Istenkém. Kérkedik a vagyonával? Igen, mert úgy érzi - joggal -, hogy megdolgozott érte. Mellesleg Rubint Rékának hívják? Hordott a föld a hátán már nála irritálóbb alakokat is.

Vegán

Még nem hallottam vegetáriánust vagy vegánt nem kiakadni azon, hogy amikor előveszi a kajáját hangosan szörnyülködnek, esetleg pfujolnak a környezetében lévők. És teljesen igazuk is van. Amikor apukám elkezdi valami végtelen undorral kommentálni azt, hogy épp mit ettünk, legyen az pizza, hamburger, vagy csak valami általa nem ismert, de amúgy finom étel engem is a hideg ráz.
De akkor is ideges leszek, ha a vegetáriánusok közlik velem, hogy amit eszem az SZAR.
Vagy finomítva simán csak: ne edd azt a szemetet.

Na neeeee.

Test és lélek pallérozás meg kávé

Egy ország oktatási színvonaláról és az oktatáshoz való hozzáállásáról sokat elmond az, hogy egy csak kecskék, szamarak és gyalogosok számára járható földúton megközelíthető himalájai kis településről indulva valaki közgazdász tud lenni Sydney-ben.
Megnézném, hogy ez hány Borsod megyei falucskában élőnek sikerülne.
Amúgy mindenkitől azt hallom, hogy az egész világ tele van Indiából érkező programozókkal. Valamit tudnak.



Más.

Elvittem a gyereket maszek gerincdiagnosztikára. Saját zsebből kellett kipengetni az előzetes MR árát (nem volt kevés), majd újabb 12 ezret kellett fizetnem a szakvéleményért, ami túl sok újat nem tartalmazott az MR leíráshoz képest. Viszont azt mondták, hogy a helyzeten lehet javítani néhány egyszerű tornagyakorlat elvégzésével. Vártam, hogy azt a néhány egyszerű tornagyakorlatot akkor a diagnosztika után megmutatják, de nem, azt majd egy más alkalommal fogják 8 ezer jó magyar forintok újbóli elköltése után. Mindez persze tulajdonképpen nem is érdekes vagy újszerűen szokatlan. Ilyen díjakkal dolgoznak, aki nem akar állami egészségügyben javulni, készüljön fel jó kondiban lévő, egészségesen tömött pénztárcával.
Ám.
A rendelő várótermében volt egy kávégép. Voltak hűtők is üdítőkkel, mert sokan járnak oda tornászni, meg voltak mindenféle kiegészítő termékek úgy is mint müzliszelet, oktató videók, fitness gumilabdák. Természetesen pénzért árusították ezeket. Ami szerintem rendben is van. De a kávégépre, ami egy automata volt, szép sorban ki volt írva, hogy mi mennyibe kerül. A legdrágább kávé is 120 Ft körül volt. És mellette a szöveg, hogy a recepción kell érte fizetni.
Nem tudom ki hogy van ezzel, de felment bennem a pumpa. Jó, ne lássanak vendégül egy üdítőre ha már 8000 forintért tornázik ott az ember, bár lehet bérletet is venni, az sokkal kedvezőbb, az egyik bérlet 30, a másik 50 ezer forint, vagy így valahogy :D, szóval jó, ne lássanak vendégül üdítőre. No de egy rohadt kávé se fér bele?? 120 forintért? Időre mentünk, mégis vártunk fél órát. És nem, nem vagyok egy szarrágó, nem különösebben hat meg 120 forint elköltése, de az elv számít. Még a fodrászom is megkínál egy-egy kávéval, pedig közel sem fizetek neki 8 ezret alkalmanként.

Blogok, amiket nem olvasok

Sok blogot olvasok rendszeresen, újabb és újabb példányok bukkannak fel úgy, hogy azok, akik az általam olvasott blogokat írják ajánlják azokat, akiket ők olvasnak.
És akkor megállapítottam, hogy milyen blogokat nem olvasok.

• amelyek fekete alapon fehér betűkkel vannak írva. Kimutatták már tudományos kutatások, hogy az ilyen szövegek nehezen olvashatók és fárasztják a szemet. Nem is értem, hogy az ő, az író szemét nem fárasztja? 
• amelyek mesterkélt tájszólásban íródnak. Ilyen "hinnye, mórikál, mögöttem -értsd: megettem, taníjja" és hasonlók. Még beszélt nyelvben is fárasztó, írásban meg kimondottan irritáló. Nincs meg még az a kis bája sem, hogy valaki tájszólásban beszél és ettől szerethetően fura, egyszerűen csak béna.
• a nőket, akiknek mindenük a gyerekük. Erről többet hadd ne is, rémes. 
• az állandó rinyálókat. Jó, hát én is rinyálok, remélem nem többet a kelleténél (biztos többet), de más rinyáját olvasni folyton nem jó. 

Aztán még olvasok olyanokat, akik nem irritálnak, csak meginog rendszeresen a világképem. :)

Mint például attól az amúgy kedves, szeretnivaló blogot író, vidám, pozitív világképű mellesleg 37 éves "lánytól", aki fegyvertényként értékeli, hogy egy hétig nem evett az anyukájánál. Ilyenkor kicsit megijedek, hogy majd a saját (amúgy hőn szeretett) gyerekem majdnem 40 éves koráig nálam akar ebédelgetni. 

Nézem a tévében a reklámokat és egyre inkább irritálnak a mesterséges kimódoltságukkal. Utálom, hogy a termék színére van építve a reklámban szereplők ruhája, a fal színe, hogy ügyesen barnában tartott háttér előtt veszik fel a csokis puding reklámját és zöld pulcsiban van a bifiduszos joghurt arca. Idegesít, hogy ennyire minden irányból céloznak rám és a tudatomra vagy épp a tudatom alatti rétegekre csak azért, hogy megvegyem azt a nyomorult filléres vagy épp, hogy egyáltalán nem filléres cuccukat. Tessen kérem engem békén hagyni!
Erre ma olvasom, hogy élménycukrászda. Ami emlékeket akar feleleveníteni a sütemények íze által, ezért hát minden süti fehér és be kell számolni írásban a süti által kiváltott emlékekről. Amúgy egy ezres körül van egy sütike ára.
Szóval már nem csak a pénzemet, de a lelkemet, az emlékeimet is akarják és erre építik a kis menő vállalkozásukat. Meg egy nagy túrót az orrukba!

Azt, hogy fotogén olyanokra mondják, akik jobban néznek ki a fotójukon, mint élőben, nem?

Na most, ha én nem vagyok fotogén, akkor nyilván jobban nézek ki élőben, mint a fotóimon, nem? 

Nyilván.

Költői kérdés minden lírát nélkülöző dologról

Az vajon miért van, hogy párkapcsolatban, baráti, rokoni, szülői kapcsolatban mindig csak attól elfogadhatatlan felhozni a pénz témát, aki többet költ a másikra?

Tegnap edzésen voltam, még a végén megszeretem ennek a lánynak az óráit, az legalábbis nagyon tetszik benne, hogy odafigyel a szabályos kivitelezésre és a légzésre és rá kellett jöjjek, hogy végül is jót tesznek a nyújtásai. A másik lány óráit kevésbé szeretem, csupa lelkesedés, csupa energia (maga a lány), aztán az órái olyan semmilyenek. Csak ugráltat, azt meg annyira nem kedvelem. Valódi koncepciót sem látok, csak annyit, hogy még véletlen se pihenjünk meg az óráin, töltsük el a 60 percet mozgással, ha törik, ha szakad.

Viszont mára bedöglött a derekam az élvezetes és hasznosnak értékelt nyújtás ellenére vagy tán épp azért, ez a gond, hogy már a fene se tudja miért, az is lehet, hogy a megváltozó időjárástól. Mindenesetre döglődöm és rá kellett beszéljem magam, hogy nem olyan nagy gond egy egész napot tévézéssel és semmit csinálással tölteni, amibe azért az is belefért, hogy főztem kicsit, pakolásztam kicsit, vasalni fogok mindjárt és el is mosogattam, meg elültettem az íriszeket, amihez kiirtottam egy jelentős részen a mindent elborító citromfüvet, meg söprögettem a járdát, meg leszedtem az almát és ilyenek.
Ehhez képest amikor a múltkor kérdeztem a gyerekemet, hogy mit volt képes (ill. nem volt képes) megtenni azokból a feladatokból amikre megkértem, hogy ugyanis vigye ki a szemetet és rakjon rendet magánál (ja, azt is kivittem, meg porszívóztam is ma), akkor közölte, hogy kivitte a szemetet, egyébként meg evett és tévézett. Úgy érezte, hogy túl is teljesítette a tervet.

PÖCS

Ki kéne töltenem online két pedagógusról az értékelést.
Még azt se tudom, hogy milyen tárgyakat tanítanak.
Igen, rossz anya vagyok. AÖCS = 1

Az igazság az,

hogy szeretek élni. Szeretem ezeket a szép, fényes őszi napokat, a finom kávét, szeretek odabújni a páromhoz, sütit zabálni, szeretek lezuhanyozni edzés után, kiülni a kertembe, ránézni a gyerekeimre, még munkába járni is szeretek. Örülök neki, hogy van hová. És baromi hálás vagyok érte, hogy nem kell azon törnöm a fejemet, hogy hova menjek máshová dolgozni, mert ne érezném jól magam.
Csak épp elegem van. Nem akarok felkelni az ágyból, nem akarok főzni, kertet gondozni, kitalálni, hogy mi legyen, nem akarok programokat szervezni, várni éjjel a páromat, hogy jöjjön, párkapcsolati parákat, nem akarok a pénzzel törődni, hogy mire nincs és mire ment már el eddig, nem akarom a parákat azon, hogy megint túl sokat ettem és ez látszik is, nem akarom magamat ronda és egyre csúnyuló néninek látni, nem akarok nem hallani elég jól, látni elég jól, hogy ezért kiröhögjenek a gyerekeim, nem akarok szembesülni anyámék romlásával. Őszintén szólva akarni sem akarok.

Jaja, majd elmúlik. Tudom.

Rájöttem,

hogy én tulajdonképpen mindig is fekete, nagyseggű, rasztás hajú, izmosan vékony nő akartam lenni. Persze örökkön örökké 30 év körüli. Ha lehet, alulról 30 körüli.