Tegnap edzésen voltam, még a végén megszeretem ennek a lánynak az óráit, az legalábbis nagyon tetszik benne, hogy odafigyel a szabályos kivitelezésre és a légzésre és rá kellett jöjjek, hogy végül is jót tesznek a nyújtásai. A másik lány óráit kevésbé szeretem, csupa lelkesedés, csupa energia (maga a lány), aztán az órái olyan semmilyenek. Csak ugráltat, azt meg annyira nem kedvelem. Valódi koncepciót sem látok, csak annyit, hogy még véletlen se pihenjünk meg az óráin, töltsük el a 60 percet mozgással, ha törik, ha szakad.

Viszont mára bedöglött a derekam az élvezetes és hasznosnak értékelt nyújtás ellenére vagy tán épp azért, ez a gond, hogy már a fene se tudja miért, az is lehet, hogy a megváltozó időjárástól. Mindenesetre döglődöm és rá kellett beszéljem magam, hogy nem olyan nagy gond egy egész napot tévézéssel és semmit csinálással tölteni, amibe azért az is belefért, hogy főztem kicsit, pakolásztam kicsit, vasalni fogok mindjárt és el is mosogattam, meg elültettem az íriszeket, amihez kiirtottam egy jelentős részen a mindent elborító citromfüvet, meg söprögettem a járdát, meg leszedtem az almát és ilyenek.
Ehhez képest amikor a múltkor kérdeztem a gyerekemet, hogy mit volt képes (ill. nem volt képes) megtenni azokból a feladatokból amikre megkértem, hogy ugyanis vigye ki a szemetet és rakjon rendet magánál (ja, azt is kivittem, meg porszívóztam is ma), akkor közölte, hogy kivitte a szemetet, egyébként meg evett és tévézett. Úgy érezte, hogy túl is teljesítette a tervet.