2015. július 31., péntek
Jó volt nagyon ma reggel. Aludtam, a fickó mellettem :) felébredt és elment zuhanyozni, mert tegnap olyan fáradt volt, hogy képtelen volt rá, így rábeszéltem, hogy vetkőzzön le és aludjon. Szóval elment zuhanyozni, aztán visszabújt mellém, a teste pedig hűvös volt még a víztől, olyan sima mint a márvány és kemény, rugalmas, finomabb tapintású a legfinomabb textilnél és megint hálát adtam az égnek, hogy minket ilyen ügyesen egymáshoz vezérelt.
Bakancslista
A gyerek, meg a barátnője egy szép, meleg nyári délután kettesben nekiültek és bakancslistát írtak. Tehetik, 17 és 15 évesek, alig éltek még, annyi minden megvalósításra váró feladatuk van az életben.
Kérdezték is tőlem, hogy van-e nekem is bakancslistám. Aztán pár napja a kolléganőm utazása kapcsán is szóba került, hogy jééé, egy másik kolléganővel pont ugyanazokat a dolgokat szeretnék megvalósítani.
Nekem meg, bevallom, nincs bakancslistám. Persze, szeretném megnézni Kínát, de a vidéki Japánt még inkább, esetleg meglátogatnám a nagybátyámékat Sydneyben, szeretném látni a gyerekeimet boldognak és felnőttnek, jó volna, ha tudnék segíteni nekik az önálló lakásuk, önálló életük megteremtésében.
De ha nem, hát nem. Amit akartam, azt nagyjából megtettem, őszintén szólva semmilyen hiányérzetem nincs. Persze nem szeretnék idejekorán meghalni :), eléldegélnék még pár évig, ha lehetséges, de semmi olyan nincs az életben, ami fűtene, hogy azt mindenképp el szeretném érni. Minden napnak örülök, jó volt, szép volt eddig is, meg vagyok elégedve. Lehet, hogy végérvényesen megöregedtem.
Mondjuk... most belegondoltam... egyszer azért megnézném, hogy milyen vagyok lapos hassal... Khmmm...
Kérdezték is tőlem, hogy van-e nekem is bakancslistám. Aztán pár napja a kolléganőm utazása kapcsán is szóba került, hogy jééé, egy másik kolléganővel pont ugyanazokat a dolgokat szeretnék megvalósítani.
Nekem meg, bevallom, nincs bakancslistám. Persze, szeretném megnézni Kínát, de a vidéki Japánt még inkább, esetleg meglátogatnám a nagybátyámékat Sydneyben, szeretném látni a gyerekeimet boldognak és felnőttnek, jó volna, ha tudnék segíteni nekik az önálló lakásuk, önálló életük megteremtésében.
De ha nem, hát nem. Amit akartam, azt nagyjából megtettem, őszintén szólva semmilyen hiányérzetem nincs. Persze nem szeretnék idejekorán meghalni :), eléldegélnék még pár évig, ha lehetséges, de semmi olyan nincs az életben, ami fűtene, hogy azt mindenképp el szeretném érni. Minden napnak örülök, jó volt, szép volt eddig is, meg vagyok elégedve. Lehet, hogy végérvényesen megöregedtem.
Mondjuk... most belegondoltam... egyszer azért megnézném, hogy milyen vagyok lapos hassal... Khmmm...
Olvasom
, hogy sokan felháborodtak amiért jó magyar jómunkásemberek összedobtak pár (sok) milliót, hogy ellenkampányos plakátokat csináljanak és helyezzenek ki. Mert, hogy miért erre pazarolták a sok pénzt, miért nem segítettek inkább
- az éhezőkön
- hajléktalanokon
- kisgyerekeken
- kutyákon
- egyáltalán: a MAGYAROKON??
2015. július 20., hétfő
Pedo
Ahol nyaraltunk, egy kicsiny kis falucskában egy szigeten volt egy házaspár, két kislánnyal. Ikrek voltak, aranyosak, 4-5 évesek lehettek. És folyton meztelenül voltak. Meztelenül mentek a vízbe, meztelenül feküdtek a törülközőjükön, meztelenül ültek le a parton és a többi. Szerintem nem is volt fürdőruhájuk. A szüleik teljesen normálisnak látszottak, angolul és németül beszéltek velük és egymással is, nem tudtam megítélni, hogy milyen országból jöttek. Senki más nem volt amúgy meztelen a parton széltiben s hosszában, igaz, néhány nő vette a bátorságot és ledobta a bikinifelsőt.
Én meg figyeltem a kislányokat, hogy nem látok-e rajtuk gyanús jeleket. Arra nézvést, hogy gyermekmolesztálás áldozatai lennének. Mert az apukájuk teljes természetességgel puszilta és paskolta meg a feneküket, rakta arrébb a lábukat és vele együtt őket. De az ég egy adta világon semmi horrorra utaló jel nem volt felfedezhető: a két kislány teljes ősbizalommal volt a szülők felé és nyoma sem volt bármiféle kényelmetlenségnek, bátortalanságnak, negatív érzésnek az arcukon.
Úgyhogy már megint arra jutottam, hogy mesterségesen félemlítenek meg minket, mert persze jól tudom én, olvastam én is a mostanában megjelent cikket az internet legsötétebb bugyrait használó rettenetes gyerekrontókról, pedofilokról és kínzókról, no de valószínűleg nincsenek lényegesen többen, mint régen voltak. Csak gyorsabban terjed a hírük, nagyobb csinnadratta van körülöttük.
Régen rossz, ha egy magamfajta anyuka kémlelve néz egy szerető apukára, hogy vajon nem pedofil-e.
Nem szeretem ezt a világot, amelyben nem merjük elengedni a gyerekeinket egyedül, féltjük a saját szüleiktől és minden sarkon valami gonosztevő felbukkanását vizionáljuk. Önmagunkat tartjuk rettegésben. Kár.
Én meg figyeltem a kislányokat, hogy nem látok-e rajtuk gyanús jeleket. Arra nézvést, hogy gyermekmolesztálás áldozatai lennének. Mert az apukájuk teljes természetességgel puszilta és paskolta meg a feneküket, rakta arrébb a lábukat és vele együtt őket. De az ég egy adta világon semmi horrorra utaló jel nem volt felfedezhető: a két kislány teljes ősbizalommal volt a szülők felé és nyoma sem volt bármiféle kényelmetlenségnek, bátortalanságnak, negatív érzésnek az arcukon.
Úgyhogy már megint arra jutottam, hogy mesterségesen félemlítenek meg minket, mert persze jól tudom én, olvastam én is a mostanában megjelent cikket az internet legsötétebb bugyrait használó rettenetes gyerekrontókról, pedofilokról és kínzókról, no de valószínűleg nincsenek lényegesen többen, mint régen voltak. Csak gyorsabban terjed a hírük, nagyobb csinnadratta van körülöttük.
Régen rossz, ha egy magamfajta anyuka kémlelve néz egy szerető apukára, hogy vajon nem pedofil-e.
Nem szeretem ezt a világot, amelyben nem merjük elengedni a gyerekeinket egyedül, féltjük a saját szüleiktől és minden sarkon valami gonosztevő felbukkanását vizionáljuk. Önmagunkat tartjuk rettegésben. Kár.
2015. július 4., szombat
2015. július 1., szerda
Nagyipapucs s más dolgok
Ha azt mondom: nagyipapucs, ugye mindenkiben megképződik egy konkrét tárgy? Műbőr, fekete vagy fehér, diszkréten és módszeresen kilyuggatva a szellőzés végett, fehér műanyag talppal.
Na.
Hát kérem szépen, kedves korombeli internetező gyerekek, azt képzeljétek el, hogy most ez az ocsmányság a menő tizenévesek körében. Ez az ocsmány anyag, csak még ortopédabb formában, mert ennek vastag, fehér traktortalpa kell legyen. Azt hittem, csak az én lányom ilyen elcseszett ízlésű, de nem, ahol mi akartunk vásárolni ott volt egy másik kislány is, ő is ezekért a kifinomult, kínai csodákért volt megveszve, amit ha a nagyanyján lát meg, simán kiröhögi.
Nagy dolog a divat, feleim.
Én nem tudom, ki hogy van vele, de én sokadszor határozom el, hogy híreket egyszerűen nem, NEM, aztán még ez a minimálisan beengedett mennyiség is felviszi a vérnyomásom.
Aztán még az is van, hogy néha nézegetem ezeket a Kockahason megjelenő fiúkákat ( a Velvet rovata), aztán komolyan elszégyellem magam, mert az én pasim ezeknél ezerszer jobb. Nincs olyan hapsi ott, akinél ne lenne nagyságrendekkel szebb a teste. És ilyenkor jól el is szégyellem magam, hogy bakker, én meg bezzeg...
És akkor még olvastam valami okos cikket arról, hogy fogyókúrázni a legnagyobb baromság, mert nem ezt kell tenni, mert csak fókuszálja a gondolkodást a kajára ("Ne gondolj a fehér elefántra, ne gondolj a fehér elefántra!") és hát így is van. Megint le kell szögezzem magamban, hogy idestova ezer éve (a pontos számot nem mondom meg :D) folyamatosan a súlyommal és a hájaimmal meg a kajálásommal vagyok elfoglalva és ebben az emberi életben nem volt még két perc tudatosan megélt időm sem, amikor meg lettem volna a külsőmmel elégedve. És azért ez nem járja. Nem így kéne meghalni.
No, majd megpróbálok kicsit a kék elefántra koncentrálni a fehér helyett.
Holnaptól szabin leszek. Napokon át azt fogom csinálni, amihez csak kedvem lesz. Hogy pontosan mi is ez, azt még nem tudom, de szisztematikusan és módszeresen ki fogom pihenni magam. Ha beledöglök is.
Na.
Hát kérem szépen, kedves korombeli internetező gyerekek, azt képzeljétek el, hogy most ez az ocsmányság a menő tizenévesek körében. Ez az ocsmány anyag, csak még ortopédabb formában, mert ennek vastag, fehér traktortalpa kell legyen. Azt hittem, csak az én lányom ilyen elcseszett ízlésű, de nem, ahol mi akartunk vásárolni ott volt egy másik kislány is, ő is ezekért a kifinomult, kínai csodákért volt megveszve, amit ha a nagyanyján lát meg, simán kiröhögi.
Nagy dolog a divat, feleim.
Én nem tudom, ki hogy van vele, de én sokadszor határozom el, hogy híreket egyszerűen nem, NEM, aztán még ez a minimálisan beengedett mennyiség is felviszi a vérnyomásom.
Aztán még az is van, hogy néha nézegetem ezeket a Kockahason megjelenő fiúkákat ( a Velvet rovata), aztán komolyan elszégyellem magam, mert az én pasim ezeknél ezerszer jobb. Nincs olyan hapsi ott, akinél ne lenne nagyságrendekkel szebb a teste. És ilyenkor jól el is szégyellem magam, hogy bakker, én meg bezzeg...
És akkor még olvastam valami okos cikket arról, hogy fogyókúrázni a legnagyobb baromság, mert nem ezt kell tenni, mert csak fókuszálja a gondolkodást a kajára ("Ne gondolj a fehér elefántra, ne gondolj a fehér elefántra!") és hát így is van. Megint le kell szögezzem magamban, hogy idestova ezer éve (a pontos számot nem mondom meg :D) folyamatosan a súlyommal és a hájaimmal meg a kajálásommal vagyok elfoglalva és ebben az emberi életben nem volt még két perc tudatosan megélt időm sem, amikor meg lettem volna a külsőmmel elégedve. És azért ez nem járja. Nem így kéne meghalni.
No, majd megpróbálok kicsit a kék elefántra koncentrálni a fehér helyett.
Holnaptól szabin leszek. Napokon át azt fogom csinálni, amihez csak kedvem lesz. Hogy pontosan mi is ez, azt még nem tudom, de szisztematikusan és módszeresen ki fogom pihenni magam. Ha beledöglök is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)