A gyerek, meg a barátnője egy szép, meleg nyári délután kettesben nekiültek és bakancslistát írtak. Tehetik, 17 és 15 évesek, alig éltek még, annyi minden megvalósításra váró feladatuk van az életben.
Kérdezték is tőlem, hogy van-e nekem is bakancslistám. Aztán pár napja a kolléganőm utazása kapcsán is szóba került, hogy jééé, egy másik kolléganővel pont ugyanazokat a dolgokat szeretnék megvalósítani.
Nekem meg, bevallom, nincs bakancslistám. Persze, szeretném megnézni Kínát, de a vidéki Japánt még inkább, esetleg meglátogatnám a nagybátyámékat Sydneyben, szeretném látni a gyerekeimet boldognak és felnőttnek, jó volna, ha tudnék segíteni nekik az önálló lakásuk, önálló életük megteremtésében.
De ha nem, hát nem. Amit akartam, azt nagyjából megtettem, őszintén szólva semmilyen hiányérzetem nincs. Persze nem szeretnék idejekorán meghalni :), eléldegélnék még pár évig, ha lehetséges, de semmi olyan nincs az életben, ami fűtene, hogy azt mindenképp el szeretném érni. Minden napnak örülök, jó volt, szép volt eddig is, meg vagyok elégedve. Lehet, hogy végérvényesen megöregedtem.
Mondjuk... most belegondoltam... egyszer azért megnézném, hogy milyen vagyok lapos hassal... Khmmm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése