Pedo

Ahol nyaraltunk, egy kicsiny kis falucskában egy szigeten volt egy házaspár, két kislánnyal. Ikrek voltak, aranyosak, 4-5 évesek lehettek. És folyton meztelenül voltak. Meztelenül mentek a vízbe, meztelenül feküdtek a törülközőjükön, meztelenül ültek le a parton és a többi. Szerintem nem is volt fürdőruhájuk. A szüleik teljesen normálisnak látszottak, angolul és németül beszéltek velük és egymással is, nem tudtam megítélni, hogy milyen országból jöttek. Senki más nem volt amúgy meztelen a parton széltiben s hosszában, igaz, néhány nő vette a bátorságot és ledobta a bikinifelsőt.
Én meg figyeltem a kislányokat, hogy nem látok-e rajtuk gyanús jeleket. Arra nézvést, hogy gyermekmolesztálás áldozatai lennének. Mert az apukájuk teljes természetességgel puszilta és paskolta meg a feneküket, rakta arrébb a lábukat és vele együtt őket. De az ég egy adta világon semmi horrorra utaló jel nem volt felfedezhető: a két kislány teljes ősbizalommal volt a szülők felé és nyoma sem volt bármiféle kényelmetlenségnek, bátortalanságnak, negatív érzésnek az arcukon.
Úgyhogy már megint arra jutottam, hogy mesterségesen félemlítenek meg minket, mert persze jól tudom én, olvastam én is a mostanában megjelent cikket az internet legsötétebb bugyrait használó rettenetes gyerekrontókról, pedofilokról és kínzókról, no de valószínűleg nincsenek lényegesen többen, mint régen voltak. Csak gyorsabban terjed a hírük, nagyobb csinnadratta van körülöttük.
Régen rossz, ha egy magamfajta anyuka kémlelve néz egy szerető apukára, hogy vajon nem pedofil-e.
Nem szeretem ezt a világot, amelyben nem merjük elengedni a gyerekeinket egyedül, féltjük a saját szüleiktől és minden sarkon valami gonosztevő felbukkanását vizionáljuk. Önmagunkat tartjuk rettegésben. Kár.