Minimális

Van itt egy kis lakáska. 14 nm-es az egész, pirinyó házikó. Az sajnos a videóból sem derült ki, hogy az élet olyan szegmensét, hogy mosdás és ürítés (khmm) hol oldja meg a háziasszony, de imádom ezt a kis házikót. Egyre inkább azon töprengek, hogy talán nem is a gyerekeimnek kellene házat/lakást vennem, hanem magamnak. (Nem, nem most, abszolút nem az elkövetkezendő napok megoldandó feladata ez.) Azt hiszem nem lenne az rossz, ha a fiamnak hagynám meg ezt a mostani házat, vennék egy aprócska telket és ha nem is 14, de nagyjából 40 négyzetméteres lakáskát építenék rá. Vagy nem is telket, csak egy lakást vennék terasszal legalább vagy valami kis közös kerttel, tudom is én, sorházban vagy valami ilyesmiben. Talán még a 40 nm is sok volna. Egyre kevésbé ragaszkodom a tárgyaimhoz és egyre kevésbé szeretem őket. Nem kellenek a könyveim, ruháim nincsenek is sokan, talán cipőim vannak szép számmal. Egy kényelmes ágy kéne, egy kényelmes kis kanapé vagy még az se, csak egy fotel és egy aprócska konyha, ahol csak magamnak kellene főznöm akkor és annyit, amennyit épp kívánok. Tegnap amúgy pont azon gondolkodtam, hogy vissza kellene cserélnem valamelyik gyerekkel a szobámat. Vagy teljes hármas csere lenne újból, vagy csak a lányommal cserélnék és övé lenne a nagyobb szoba, enyém meg újra a kicsike. Egy aprócska gond van, hogy iszonyú meló lenne kivitelezni. Hehe. Az egész gardrób szekrényt szét kellene szedni és a másik szobában újraépíteni, az ágyat is nehéz lenne átvinni, az íróasztalomat fel kellene vinni a padlásra és a varrógépnek is kellene valahol helyet találni, mert az nem férne már el a kisebbik szobában. A könyvespolcot lehetne megszüntetni, felvinni az összes könyvet a padlásra, vagy szép lassan eladogatni őket, nem is tudom, hogy hányat tartanék meg belőlük szívesen... Nem maradna sok.
Mindenesetre szerintem ez egy reális terv, hogy feladni az itteni létemet a gyerekek érdekében. Nekem úgyis nagy volna ez a ház ha ők elköltöznének, előttük meg előttük az élet. Valószínűleg a fiam maradna és a lányom menne el, a fiam úgyis házat szeretne, a lányom lakást.


Ám most még ez csak távoli jövő, a közelebbi jövőben vetnem kéne, mert vasárnap végre a párom felásta nekem a kertet (olyan kis rendes, magától megcsinálta, pedig vacak egy meló volt, előtte ki kellett tépkedni-szedegetni a gazokat), a végén a fiam is megmozdult és ásott kicsit (gondolom szégyellte magát), rendeznem kellene a lila akácot, a tiszafa egyikétől is meg akarok szabadulni és át kellene végre ültetnem a mályvákat, mert át fognak látni a kerítésen és amúgy is rossz helyen nőttek. Az epernek is kitaláltam már, hogy hova fog idén kerülni, de az augusztusi feladat, a csúszdát ill. ami maradt belőle is le kell bontani és áthelyezni, kerti utat is tervezek csinálni. Mindig elfog a tettvágy, csak ne kéne már a jobb időre várni. Jövő hét végén végre lesz időm, megint vannak plusz óráim, nekilátok teljes mellszélességgel :D.


Anyámat meg nem engedték ma haza a kórházból, úgy volt, hogy érte megyek, de sajnos nem kellett, mert újra megműtik. Olyan kicsi a súlya (ez az ő szóhasználata), hogy nincs elég bőr, hogy befedje a pacemakert, ezért ismét felvágják, ezúttal nagyobb részen és izom alá helyezik a szerkentyűt. Megérte 40 kilóra lefogyni... Na mindegy, egyszerűen nem tudok mit csinálni vele, nem eszik, nem iszik, nem kér fájdalomcsillapítót. Szerencsére ezt a műtétet altatásban fogják csinálni, azt mondja, hogy a helyi érzéstelenítésben végzett első pokoli fájdalmas volt számára. Nem csoda, gyakorlatilag ki kellett tépkedni a húsából a dobozt... Iszony még belegondolni is. Szegény nagyon megzakkant a hírre, hogy tovább benn kell maradnia, ráadásul, hogy ennyire fájdalmas volt az egész.
Ehh... Na jó, hagyom is... Sajnálom szegényt és mérges is vagyok rá. Idegesít a makacssága, hogy ennyire képtelen tisztában lenni önmagával, hogy kövérnek látja magát, hogy engem kérdezett, hogy vajon jó lehet-e rá a 42-es ruha, mert ő 44-est gondolt magának és, hogy most, hogy meghízott (!), biztos nem jók már rá a régi ruhái... Fénykorában 50 kiló körül volt, de ezek szerint még most is kövérnek látja magát, hogy csont és bőr és tényleg felhízott 41 kilóra legalább...
Ehh... Van a tévében egy műsor: Véznák kontra dagik, időnként ha elcsípem megnézem. A múltkor volt benne egy anorexiás lány, aki 7 éves kora óta küzd ezzel. Legsoványabban 18 kilós volt, akkor került kórházba de kövérnek látta akkor is magát, erővel etették, mert magától nem volt hajlandó enni. A ruháiba dugdosta a kaját és mérlegelésnél a hajába font valamiket, hogy súlyosabbnak mutatkozzon.
Édesjóistenem... anyám a maga kis anorexiájával én meg az állandó túlsúlyommal... Jó kis család vagyunk. :(