Egész gyerekkoromban a társaság közepe voltam. Két csapatra szakadt még általánosban az osztály, az egyiknek én voltam a hangadója, a másiknak értelemszerűen egy másik lány. :) No de a lényeg, hogy egyáltalán nem voltam egy magamnak való, visszahúzódó kislány, hanem inkább nagyszájú, a kelleténél többet beszélő, okoskodó valaki. A gimiben is kb. ilyen maradtam, nem azt mondom, hogy a társaság közepe lettem volna, de egyáltalán nem amolyan "oda rakom, ott marad" típus.
Most meg olvasom az introvertáltakról szóló leírást (semmi tudomány, csak szórakoztató újságcikk) és az összes pontban magamra ismerek. Nem szeretek telefonálni, sőt, azt se szeretem ha felhívnak, élvezem, hogy egyedül lehetek, pazar programnak tartom ha leülök egyedül egy újsággal és kimondottan félek elmenni zenés szórakozóhelyre. Konkrétan tartok tőle. :) Pedig régen mit nem adtam volna, ha mehettem volna.
Olvastam régen azt is, hogy az ember egy idő után átfordul pont az ellenkezőjébe, mint amilyen gyerekkorában volt, lehet, hogy már itt tartok. Vagy csak egy öreg, fázós, itthonról kimozdulni képtelen, gátlásos néni lettem. Más tekintetben meg pont leszarom, hogy ki mit gondol. Na jó, most épp nem tudom eldönteni, hogy ez itt már a vég, vagy érdemes megvárnom vele pár évet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése