Különben meg

ha az ember végre feladja az amúgy esedékes és most már tutira, és tényleg és komolyan elhatározott 8549. fogyókúráját, a legjobb, ha beteg lesz. De sőt, ez minden hízókúrák alfája és omegája. Mert edzeni járni betegen ugye nem lehet, hidegbe kimenni nem jó, dolgozni nem jár az ember (mert így jött ki, de másokat azért még kiírhat az orvos ha kell) és ilyenkor nem marad más hátra, mint, hogy egész nap ül az ember bebugyolálva finom meleg és puha takarókba, tea kézközelbe készítve, mellé kis sós mogyoró az egyhangúságot megtörendő és ha néha feláll (az ember, nem, nem én, dehogy), akkor változatosságképpen bekap egy-egy csokigolyót ami svájci és kedves barátnőjétől kapta karácsonyra. Közben lehet tévézni, bámulni a számítógépet, blogot írni(!), olvasni, a múltkor már színezgetni akartam, csak nem tudtam mit, lehet mondjuk varrni is, de azt már csak végszükségben, ha csakugyan nincs más. Minden mást szigorúan tilos.
És akkor végre megvalósul gyönyörű képességünk, a rend zsírdisznóság.

Jó, ez egy lamantin. De milyen bájos!