Valahogy minden nehezemre esik. Rosszkedvű vagyok napok óta és nem múlik. Pedig a fiam elment és vett nekem a széttört helyett egy ugyanolyan tányért, sőt, laposat is, lilás színben. Mondjuk halvány padlizsán.
És még se. Meg egeret is kaptam tőle, teknősöset, ja, teknős alakú egér... Piros.
A lányom osztálykiránduláson van, rendet raktam a szekrényében, kipakoltam tőle egy csomó nem használt ruhát, táskát, vackokat, alig maradt valamije, meg is sajnáltam.
Úgy érzem, hogy minden rám vár. Rám vár a kert, hogy megpucoljam az ablakokat, anyáméknál is, mert különben nekiáll anyám egyedül. Rám vár a főzés, egy csomó dolog elintézése, járok edzeni (ma elfelejtettem nadrágot vinni, szoknyában adtam elő, jobban ment a vártnál), rám várnak a szennyes ruhák, aztán a tiszták is, a varrás, mert már kiszedtem a lányom nadrágjából a cipzárakat és ki kéne cserélni őket. Minden, minden rám vár.
Én meg legszívesebben egész nap ki se kelnék az ágyból. És lehetőleg ne szóljon hozzám senki.