A párom reggel lebaszott, mert nem megyek utána (újra és ismét) a derékfájásomnak és nem csinálom a gyógytornát se. Igaza van.
A barátnőm lebaszott, mert nem akarok menni vele szendvicseket kenni a menekülteknek, sőt, mostanra ott tartok, hogy az egész civil elhivatottságot elhibázottnak érzem, mert a mi (civilek) vérünk, verejtékünk, pénzünk árán dőlhet kényelmesen hátra az ország és a város vezetése és mondhatja, hogy ennél többet sajna nem lehet tenni.
A másik barátnőm lebaszott (nem négyszemközt), mert miért nem veszem meg én a gyerek tankönyveit. Úgy alakult ugyanis, hogy nem rendeltek neki. És, hogy tudom, hogy nem fogja kivenni a könyvtárból, nem fog tanulni, ha én nem állok a sarkamra. Mégis csak szültem két gyereket, ez az én feladatom, értük kellene éljek.

Úgyhogy most arra jutottam, hogy senkivel nem fogok semmiről se beszélgetni. Nulla, még az időjárásról sem.