Feladtam a harsány, küzdős harcot a kisebbik gyerekkel, úgy döntöttem, hogy eztán aknamunkában folytatom. Neki joga van a rendetlenségéhez, joga van koszban élni, joga van felhúzatlan ágyneműben aludni és abban altatnia a kis barátnőjét meg felőlem akit akar, joga van szerteszét hányni a használt ruhákat, poharakat, bögréket, tányérokat mindaddig, amíg nem az én erőfeszítéseim, én energiám, én rendességem semmibevételéről van szó. Szóval mostantól moshat magára, terítheti ki a ruháit, szedheti össze, hajtogathatja össze, rakhatja a polcára szépen, de öltözhet a földről is, vagy a kosárból, ahogy tetszik, miattam nem kell kéthetente ágyat húznia, egy feltétel van: nem csinálhat a lakás többi részein mocskot. Azt viszont be fogom hajtani kőkeményen. Ez nem egy hotel és én nem vagyok fizetett szobalány.



Amikor ilyen ... maradjunk annyiban, hogy csúnya idő van, olyankor nincs semmi más vágyam, csak az én jó emberem finom vállán aludni, odabújni hozzá, szagolgatni és hagyni, hogy öleljen meg, takarjon be puhán a tenyerével, karjával. Elszáll a világon minden bánat, gond mellette. És tudom, hogy ő is így van vele.