Tegnap lebukott a kisebbik gyermek, nem fedte a valóságot az általa elmesélt, és velem megosztott történet. Ilyen volt már a világtörténelemben, de duplán kellemetlenül sült el az egész. Egyrészt a tesóm rám nézett úgy, mint egy Marslakóra, hogy milyen az már, hogy elhiszem a gyerek minden szavát, persze, magamból indulok ki, mert én sose kamuztam fiatalabb koromban (most se jellemző), azt hiszem, hogy a gyereknek is minden szava szentírás, holott ő tudja jól, hogy csak én vagyok naiv.
Másrészt ha mindez nem lenne elég, meg a csalódás, a gyerek elkezdett sírni. Elvonult és a szép arcán csorogtak végig a könnyek és hiába mondtam neki, hogy ő hazudott a fejembe, de állítólag ő nem azon volt megsértődve, hanem tudom jól, hogy ő mindenen megsértődik és, hogy egész délelőtt milyen csúnyán beszéltem vele...
Na igen, csak azt felejtette el a drága szép, hogy úgy mentem el otthonról, hogy épp hajat festettek a barátnőjével, kértem, hogy mindent pakoljon el, aztán mire hazaértem az egész mosdó merő fekete dzsuva volt, amiben keverték a festéket (konyhai edény) szintén fekete, az ecset kimosatlan és úgy általában semmi, de semmi nincs megcsinálva abból, amit kérek. És hiába mondtam neki, hogy a legboldogabb én lennék, ha nem kéne őt cseszegetnem, hogy csinálja meg a dolgait, akarja a halál ötszázszor elmondani, de hát ha nincsenek a munkák megcsinálva, akkor nekem kell, márpedig miért lennék én egy család cselédje, hát hiszen én is egyenjogú tagja vagyok a családnak vagy mifene... Még ha én vagyok az egyetlen felnőtt is :D és még ha csak én keresem az összes pénzt. Hehehe.
Szóval most ott tartunk, hogy lehiggadtam, gondoltam meg kéne ezt a dolgot beszélnünk, ő viszont közölte, hogy nem higgadt le, nem jön ki az ágyából és holnap tervezi megbeszélni az ügyet.
Most akkor a kérdés az, hogy vesztettem, vagy vesztettem? Állni kéne a sarkamra keményen és kiverni az ágyból és úgy szájon vágni, hogy a fal adja a másikat, avagy türelmesen ki kell várni, hogy elmesélje az ő verzióját (ami viszont azért nem túl szerencsés, mert a lebukásnak is két stádiuma volt, az elsőben még más mese volt megosztva velem, simán, pacekba bele, ezért esett rohadt rosszul az egész). Nem igazán szeretnék időt adni arra, hogy komplett mesetörténettel traktáljon, mert arra már valahogy nem érzem magam vevőnek.
Szóval nagyjából vesztes vagyok mindenképp és ezt egy szaros kis 15 évessel szemben sikerült kiküzdenem.
Boldogok az anyák, mert náluk a legnagyobb kincs...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése