Tolerancia

Van egy képem magamról, amelyben egy átlagnál toleránsabb, megértő, empatikus, befogadó nő vagyok.
Aztán hiába olvastam el két dicsérő recenziót is Nagy Kriszta Tyereskova kiállításáról, egyszerűen nem bírom a csajt. Nőt. Hehe. Lehet, hogy a művésznő nagyon ütős, harcos feminista, gondolkodó elme, a kiállítás pedig rettentő tudatos elgondolás, korunkhoz szóló és miegymás, de irritál, hogy a saját testét mutogatja már évek óta. Irritált a cicaharc is és egyáltalán, irritál művészi értéknek beállítani azt, hogy ha valakinek jól néz ki a teste. Vizsgálgatom ilyenkor persze magam, hogy valójában nem az irigység szól-e belőlem, persze lehet, ki ne szeretne remekül kinézni x évesen (fogalmam nincs, mennyi lehet a csaj, közel a 40-hez vagy már fölötte? vagy jóval alatta? az ég tudja, nem látszik a testén a kor). Szóval lehet, igen. Mindig is feszélyeztek azok a nők, akik a nemiségüket kiplakátolták, fegyverként használták, akiknek a homlokára van írva, hogy igen, ezt a fegyvert be fogja vetni, ha törik, ha szakad. Direkt marketing. :)

A másik ami megrengette az önmagamról felfestett toleranciabajnok képet az az ominózus címlapfotó. Amelyen a Kardashian lányok mostohaapja látható, immáron nőként. És a később, az apák napja alkalmából készült közös fotó róluk, ahol az apa egy jól öltözött, középkorú, extra magas nő.
Elvileg nincs kifogásom ilyenek ellen, mélységesen át tudom érezni azok fájdalmát, küszködését, szenvedését, akik úgy érzik, hogy rossz testbe születtek. Aztán elképzeltem, hogy mondjuk apám egyszer csak átoperáltatja magát nővé. Vagy mondjuk anyám férfivá és elmegyünk hozzájuk a gyerekekkel anyák napja alkalmából (mert az apák napja nem divat nálunk). Kéne pár pohár jeges víz, hogy napirendre tudjak térni a változás fölött.
(persze, tudom, ezek nem egyik napról a másikra lezajló változások, no de a változás a lényeg, vagyis lényegi a változás :D)

Jah, van az a mondás, hogy perverzió az, amit én már nem csinálok meg. Valami ilyesmi. :)