Egyik ismerősöm azon kesereg, hogy hányszor költözött már. Az élete fordulatokban bővelkedő, sok pasi, sok lakhely, sok különböző ember, sok különböző állás, sokféle életstílus.
Egy másik ismerősöm nem találja a helyét, nulla pasi, mindenféle be nem váló próbálkozások különféle munkákkal, sok önsajnálat. Amúgy tehetséges lány, szerintem ha rászánná magát és abbahagyná az önsajnálatot jól felépített marketinggel tudná kamatoztatni a tehetségét.
Egy másik ismerősöm izgalmas életre vágyik úgy, hogy nem szeretne kiszállni a kényelmes karosszékéből. Egy harmadik meg vonzó nő, aki arra vágyik, hogy ezt végre észre is vegyék és elhalmozzák dicséretekkel.

Nézegettem a fotóinkat, válogattam egy fali fotóalbumhoz. És ahogy látom, valami eszméletlen ronda, kövér nő voltam (jó, hát sokat nem változott a helyzet), de valahogy hálás lehetek az égnek azért, hogy a legrondább időszakomban, legkövérebb korszakomban is mindig volt aki rajongott értem. Ami a vicces, hogy akkor nem volt csak igazán, amikor még jól néztem ki és fiatal voltam. Tényleg vicces utólag ebbe belegondolni.
És most is van aki szeret.
Fura az élet, hogy milyen sokféle sorsot tud kikeverni embereknek és mennyi minden olyasmit tud amire nem is számítunk. És persze az is érdekes, hogy vajon boldog lenne-e egy ember a másik bőrében a másik sorsával? Hogy az egyik sír, mert szétőrlik a gyerekei, míg a másik azon sír, hogy nincs is neki gyereke. Hát nem elképesztő?