azóta sem.
Volt viszont sok minden más. Többek között volt második évfordulónk szépen megünnepelve = sehogy. Előtte volt egy majdnem szakítás egy rettenetesen rosszul sikerült hétvégi kiruccanáson, aztán volt szerelem egy délutáni kiránduláson, aztán most szerintem szakítani fogunk, de most már végérvényesen. Legalábbis én ezen vagyok. Be lettem húzva a csőbe ugyanis. Neki van egy kép a fejében amihez ragaszkodik és ami tényleg csak a fejében létezik, van ott valahol egy történet és ez állandóan fejlődik, önálló életet él és én nem tudom megcáfolni, mert ő nem olyan, hogy elé lehetne tárni a bizonyítékokat, mert mégis mi köze neki az én bizonyítékaimhoz, hiszen olyat kultúrember nem csinál, hogy belenéz mondjuk adott esetben más emberek telefonjába. Így hát esély nincs a történet elvágására, esély nincs megbeszélésre, esély nincs racionalitásra, mert túlnőtt azon, már nem hat rá normális földi szabály. Önmagát építi a mese érzelmekből és apró félmozdulatokból vagy egészekből, hangsúlyokból és szavakból és félreértésekből. De már odáig fajult, hogy az álmomban kiejtett szó is gyanús. Egy ilyen történettel pedig nem lehet mit kezdeni, be kell fejezni. Fel kell adni a harcot, mese nincs.
És bele is fásultam már. Elég volt.
Majd a bőre nélkül alszom, a finom illata nélkül és a simogató keze nélkül. Meg lehet szokni azt is bizonyára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése