A múlt előtti hétvégén wellnesselni voltunk, isteni volt. Nagyon ránk fért már, úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. A víz mindig is remekül tudta kimosni belőlem az összes lelki és fizikai fáradtságot, ehhez jött még a csönd és a nyugalom és az, hogy még azzal sem kellett foglalkozni, hogy mit főzzek, mit együnk. Egymással is végre el tudtunk tölteni két gondtalan, örömteli napot. Nagyon jó volt. A páromon is láttam, hogy gyermeki örömmel élvezte a pancsolást és mindent.
Hétfő reggel viszont kezdődött a nagyüzem, el is felejtettem rögtön egy nagyon fontos programra menni, mert annyira másfelé koncentráltam és a sok elvégzendő feladat közül valahogy kiesett. Nagyon kínos volt. És még a hasam is elkezdett menni. Azt hittem akkor, hogy ráment az ideg az elmulasztott program miatt, de aztán másnap sem szűnt meg a dolog annak ellenére, hogy bőszen szedegettem a széntablettákat. Aztán harmadnapra sem akart javulni. Akkor elmentem orvoshoz, aki azt mondta, hogy valószínűleg vastagbélgyulladás, álljak le a széntablettával és szedjem szépen és ezerrel az antibiotikumot. Így is lett. Csütörtökön elmentem dolgozni, de már előző estére is hőemelkedésem lett, meg ezen az estén is. Aztán pénteken jött a tetőpont. Akkor már olyan komoly fájdalmaim voltak, hogy visszamentem a dokihoz, aki elküldött a sebészetre, de ott is csak azt mondták, hogy vastagbélgyulladás, szedjem továbbra is az antibiotikumot, sajnos az epebetegeknél ilyen előfordul, de sőt, ahogy öregszem annál inkább elő is fog és csak rosszabb lesz. Megnyugodtam...
Aztán hazaértem pokoli görcsökkel és akkor már hányingerem is volt. A fejem is fájt, ültem a wc és töprengtem rajta, hogy most vajon ha hánynom kell álljak-e fel, vagy elég ha megfordulok. Úgyhogy aznap este nem is tudtam elmenni dolgozni. Nagyjából végigfeküdtem a hetet kis kitérőkkel, ja, pénteken délelőtt még azért elmentem a gyerek nyílt napjára az artistaképzőbe, mert megígértem, utána mentem csak vissza a dokihoz, de nem is tudom, hogy ültem végig. Meg, hogy hogy vezettem hazafelé, nem kívánom senkinek. Mindenesetre megérte, ha lehet ilyet mondani, mert nagyon büszke voltam megint a gyerekre, ügyes lány és annyira szép, hogy néha fáj is ránéznem. Örülök, hogy ilyen rendes gyerekeim vannak. Még ha ezer minden probléma is van velük, de azt hiszem ők sínen vannak.
Visszatérve a pompás állapotomra :) , mára már jobb, igaz, szerda óta szedem az antibiotikumot, lassan illik használnia. Tegnap voltunk anyuéknál, erősen csodálkoztak, hogy tényleg nem tudok enni semmit. :)
Azt hiszem egy életre megutálom a háztartási kekszet és a rizst. :)
Lesz ez még jobb is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése